Üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozás a rendőrség Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert Karácsony Gergelyék által kinevezett főigazgatója ellen

írja a Magyar Nemzet.

Ahogyan az a Hirmagazin.eu korábban beszámolt róla, Szabó Kiss Ambrus, általános főpolgármester-helyettes bizalmasaként került az intézmény élére.

Az ügy jól láthatóan kezd eljutni a baloldali városvezetés legfelsőbb köreibe, ugyanis Kiss Karácsony Gergely főpolgármester jobbkezének számít a budapesti vezetésben.

Szabó Roland korábbi munkáltatója a Nagyrédei Szőlők Borforgalmazó Kft. volt, ahol 2017. január 1. és 2019. október 31. között a cég ügyvezetői tisztségét töltötte be.

Fiktív számlákat állíthatott ki

Mint a Magyar Nemzet megjegyzi, Szabó munkakörében eljárva

FOGADOTT BE OLYAN VALÓTLAN GAZDASÁGI ESEMÉNYEKRŐL SZÓLÓ SZÁMLÁKAT ÉS INTÉZKEDETT AZOK ÉRTÉKÉNEK KIFIZETÉSÉRŐL, AMELYEK FIKTÍV VOLTÁRÓL TUDOMÁSA VOLT, SŐT, EGY RÉSZÜKET Ő MAGA ÁLLÍTOTTA KI.

A lap szerint ezzel a nemrég kinevezett főigazgató „folytatólagosan meglopta a neki kenyeret adó munkaadóját”. Egy alkalommal például a kft. egyik tevékenységi ágazatának teljes átvilágításáról fogadott be több millió forint vállalkozói díjról kiállított számlát, miközben tudta, a munkát nem végezték el. Ez azonban cseppet sem zavarta abban, hogy utasítást adjon a bizonylaton szereplő összeg átutalására” – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy

VÉGÜL A NAGYRÉDEI VÁLLAKOZÁS ÚJ ÜGYVEZETŐJE TETT BÜNTETŐFELJELENTÉST SZABÓ ELLEN.

Csalás miatt nyomoznak az állatkert főigazgatója ellen. FORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN

Mint most kiderült, a hónapokkal ezelőtti feljelentés nyomán a Gyöngyösi Rendőrkapitányság üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása bűntett elkövetése miatt kezdett el nyomozni az ügyben. A bűnügyi hatóság annyit árult el, hogy egy 53 éves, veresegyházi lakost gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével. Mivel Szabóra illenek az információk, így szinte biztosan Karácsony Gergelyék pártfogoltjáról van szó.

Úgy néz ki, nem lesz ennyivel vége a történetnek, ugyanis nem csak a nagyrédei cégnél bukkantak hozzá köthető fiktív számlákra, hanem más gazdasági társaságoknál is. Jelenleg folyamatban van olyan bírósági eljárás, amelyet a felperes kártérítés megítélése érdekében indított, ugyanis a cég könyvelésében Szabóval összefüggésbe hozható, valótlan tartalmú számlákat talált a könyvvizsgáló. A megkárosított tulajdonos néhány héten belül ugyancsak büntetőfeljelentést fog tenni az illetékes rendőrkapitányságon.

Piszkos ügyek az állatkertnél

Közel egy hete az Origó elsőként írta meg, hogy Szabó Roland Karácsony Gergely egyik legfontosabb bizalmasának, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek a jó barátja. Márciusi kinevezése csak átmeneti időre, decemberig szólt, ugyanis az ezt követő időszakra a főváros pályázatot hirdetett az intézményvezetői posztra. A főváros végül mégis az eddigi megbízott főigazgatót kérte fel az állatkert vezetésére november végén.
A döntés azért volt nehezen érthető, mert Szabó botrányt botrányra halmozott az elmúlt hónapokban: rejtélyesen eltűnt kék gekkók, nem létező szerződésekre kifizetett pénzek, dokumentumok nélküli pénzügyi ellenjegyzés, és megpiszkált közbeszerzések.
A legutóbbi, állatkerttel foglalkozó cikkünkben újabb kétes ügyekről számoltunk be, így arról, hogy
  • az egyik alkalmazott  egy belső feljegyzésben elismerte, hogy „megpiszkált” egy közbeszerzést;
  • elpusztult elefántokkal kapcsolatban feljelntették a fajvédelemért felelős program egyik vezetőjét;
  • rejtélyes módon tűntek el cápák, amiket egyes vélekedések szerint valójában csak papíron rendeltek meg és fizettek ki, és „váratlan pusztulásuk csupán hazugság”;
  • az intétményben képesítés nélkül alkalmazhatnak három elefántházi és két fókaházi állatgondozót.
A Magyar Nemzet pedig arról cikkezett, hogy tízmilliárd forint hiányzik a Pannon Park-beruházás részét képező biodóm befejezéséhez, amit a fővárosi önkormányzat költségvetéséből kell majd kigazdálkodniuk Karácsonyéknak.
Ezért sem meglepő, hogy a baloldali városvezetés minél hamarabb szeretné a fővárosi költségvetéstől különválasztani az állatkertet.
magyarnemzet, origo