A Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés tárgyalja meg az Európai Parlament azon legutóbbi állásfoglalását, amelynek több pontja véleményük szerint a Soros-terv több pontjának végrehajtását vetíti előre.

A Fidesz-frakció szóvivője hangsúlyozta: az is nyilvánvaló, hogy ezt a határozatot át akarják verni a brüsszeli döntéshozatalon és a tagállamokon is.

Halász János szerint vannak olyan EP-képviselők, akik úgy gondolják, ha egy tagállam mindezzel nem ért egyet, azt egyszerűen nem kell figyelembe venni, rá kell kényszeríteni a határozat végrehajtását.

    „Brüsszel és Soros szövetségesei már nyíltan is felvállalták, hogy migránsokkal akarják betelepíteni Európát”

– fogalmazott a kormánypárti politikus, aki megjegyezte, ők „mindent meg fognak tenni, hogy Magyarországot eltávolítsák a Soros-terv útjából”.

Halász János, a kormánypárt frakciójának szóvivője, országgyűlési képviselő

Kiemelte, példátlan támadás indult Magyarország és a nemzeti szuverenitás ellen, „most már nyíltan is, a magyar emberek akarata ellenére és feje fölött akarnak bevándorlóországot csinálni hazánkból”.

Ezért a magyar emberek által választott Országgyűlésnek joga van erről véleményt alkotnia – szögezte le Halász János, aláhúzva, minden parlamenti képviselőnek állást kell foglalnia az EP határozatáról.

Forrás: MTI