Home Szabadidő Programinfó Felvonulással hívják fel a figyelmet a fogyatékossággal élők problémáira szombaton

Felvonulással hívják fel a figyelmet a fogyatékossággal élők problémáira szombaton

Negyedik alkalommal rendezik meg szombaton a Rehab Critical Mass felvonulást és családi napot Budapesten, amelynek célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, valamint azokra a problémákra és hiányosságokra, amelyek haladéktalanul megoldást igényelnek.

Surányi Judit főszervező az MTI-nek elmondta, szombaton 10 órakor kezdődik a rendezvény a Szent István téren, ahol a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetségének szervezésében (FODISZ) kerekesszékes kosárlabdát, ülőröplabdát, vakfocit, paravívást, paraszkandert és rögbit próbálhatnak ki az érdeklődők.

A felvonulásra 15 órától gyülekezhetnek a résztvevők a Clark Ádám téren, ahonnan a Lánchídon és a Zrínyi utcán át vonulnak a Bazilikához. A téren 17 órától zenei- és kulturális programokkal, koncertekkel, és a rendezvényhez idén először csatlakozott, fogyatékossággal élők emberekből alakult Nemadomfel együttes előadásával várják a látogatókat. A 20 óráig tartó rendezvény, amelyet tavaly óta a Fővárosi Önkormányzat is kiemelten támogat, akadálymentes, család- és állatbarát – közölte a főszervező. Hozzátette: a felvonuláson évente 4-5 ezren szoktak részt venni.

A Rehab Critical Mass világszerte az első olyan rendezvény, amely nem csak egyfajta fogyatékosságra koncentrál, hanem „összfogyatékos” szinten hívja fel a figyelmet az érintettekre és problémáikra – emelte ki Surányi Judit.

Elmondta azt is, hogy a mozgalom társadalmi összefogást szorgalmaz a fogyatékossággal élő emberek életminőségének, önállóságának és öngondoskodásának javításáért. Véleményük szerint sürgős intézkedésekre van szükség az akadálymentesítés, az integráció, az oktatás, a foglalkoztatás, az önálló életvitel területén, valamint erősíteni kellene a fogyatékossággal élők emberekkel foglalkozó szakemberek megbecsülését is. A problémákra az „Elvárjuk” című kiáltványukban is szeretnék felhívni a figyelmet, amely elérhető ezen az oldalon.

Egy korábbi felmérés szerint Magyarországon jelenleg 457 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, családtagjaikat, ismerőseiket is hozzászámolva mintegy 1,8 millió embert érint közvetlenül a fogyatékossággal élők helyzete.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: index

ElőzőIsmét egyre több migráns érkezik az Égei-tengeren keresztül
KövetkezőA gyerekek önbizalma nem a túlzó dicséretekkel, hanem a bensőséges szülő-gyermek kapcsolattal javítható
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás