Magyar idő szerint vasárnap reggelre pár percig elérhetetlenné vált, majd ismét elérhető lett, de már egy meghackelt formában az Egyesült Államok „Federal Depository Library Program” nevű, fdlp.gov című weboldala – írja a Metro.

A meghackelt weboldalon egy képet lehetett látni, melyen Donald Trump amerikai elnök szerepelt, miközben épp arcon ütik őt, valamint egy üzenetet mely az „Iráni iszlám Köztársaság”-tól érkezett.

Isten hatalmával és megindíttatásával munkájának útja nem szűnik meg, súlyos bosszú várja azokat akik mocskos kezüket megfestették az ő és a többi mártír vérével” – szólt a szöveg egy része. A kormány szóvivője a történtekre reagálva azt mondta, hogy egyáltalán nem biztos, sőt kizárt, hogy a támadás valóban Iránból érkezett volna.

Furcsa egybeesés, hogy vasárnap reggel súlyos kibertámadásról számolt be az osztrák külügy- és belügyminisztérium is, az általuk kiadott közlemény szerint az eset súlyossága és jellege miatt az sem kizárt, hogy egy idegen állam állhat a rövid ideig tartó támadás mögött

Iránban jelenleg több tízezer ember vonult az utcákra, hogy Kászim Szulejmáni tábornok halálát gyászolják. A gyászmenet hamar egy Amerika ellenes tüntetéssé alakult át, minek során zászlókat égettek és ezrek kántálták azt, hogy „Halál Amerikára!”.

Azt, hogy mi lesz az elmúlt napok történéseinek a vége még senki sem tudja, mind Iránban, mind Amerikában feszült a hangulat, emberek milliói rettegnek amiatt, hogy kitör a harmadik világháború.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci