A 3-as és a 37-es főutat Hidasnémeti ésSátoraljaújhely között összekötő útról, Alsóregmecen át érhető el amagyar-szlovák államhatár közelében lévő falu.
A faluelső írásos említése 1277-ből maradt fenn. A mai település Mátyásházaés Felsőregmec II. világháború utáni egyesülésével jött létre. A legrégebbiismert birtokosok a pálos szerzetesek voltak, a hagyomány szerint őképítették a XII-XIII. században a falu templomát is, amely a reformációóta a református híveké.

Afaluban van az ősrög tanösvény egyik végpontja, a turistaúton haladvamegismerhetők a 10-14 millió évvel ezelőtti kőzetképződményekváltozásai.

Látnivalók

Református templom, Felsőregmec
A román stílusú templom a XII-XIII. században épült, majd a XIV. században gótikus részletekkel egészíették ki.
A román stílusú, támpilléres templom hajójához a XIV. században épült az egyenes záródású szentély. A hajó síkmennyezetes, a szentély keresztboltozattal fedett. Az épület nyugati homlokzatán román kori kapu, fölötte háromkaréjos körablak nyílik. Az oromzatból kétszintes, ikerablakokkal áttört, karcsú torony emelkedik ki. Déli homlokzatán lévő román kori, bélletes kapu látható. Figyelmet érdemel az ajtótól jobbra a két román kori ablak, balra pedig a gótikus mérműves ablak, valamint a szentély déli falán lévő, szintén mérműves ablak is.
Bejelentkezéssel látogatható!

ősrög
A 10-14 millió évesnek tartott Zempléni-hegység északkeleti részén, attól szerkezetileg elkülönülve – a Hegyközhöz tartozó Felsőregmec és Vilyvitány területén – előbukkant kristályos rögök hazánk legidősebb felszínen található kőzetei. A szakemberek feltételezése szerint 900 millió évesnél is idősebbek lehetnek. Az ősrög anyagát tekintve elsősorban átkristályosodott (metamorfizálódott) csillámpala és gneisz alkotja.

Cím: FelsőregmecSzabadság u. 10
Tel: +36 (47) 308 031
E-mail: [email protected]
Web: