21.7 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Félnek a migránsoktól a franciák, ezért költöznek Magyarországra

Dátum:

Megosztás:

A harmadik világbeli migráció negatív hatásai miatt egyre több francia és német dönt úgy, hogy Magyarországon, ezen belül is Budapesten kezd új életet – erről már a francia közszolgálati tévé is beszámolt.

A France 2 nevű csatorna 20 perces dokumentumfilmet készített a Magyarországra áttelepülő francia állampolgárokról – írja a Breitbart.

Félnek a migránsoktól a franciák, ezért költöznek Magyarországra
BudapestFOTÓ: FAZEKAS ISTVÁN

A főszereplő, egy Elsa nevű fiatal nő, akihazánkat az „ígéret földjének” nevezi, kiemelve, hogy Budapest nagyon biztonságos.Elsa két éve él Budapesten, előtte Párizs egyik jelentős részben migránsok lakta elővárosában lakott, ahol nem érezte magát biztonságban.

Párizsi lakóhelyén a migráns szomszédai ugyanis három alkalommal megtámadták és ki is rabolták.Szerinte egyre több francia választja új hazájának Magyarországot, mivel Franciaországban már nem lehet elviselni a migráció okozta nyomást. Ráadásul nem csak Budapestre, hanem más magyar városokba is jönnek a nyugati, igazi menekültek.

Nemrég különböző német médiumoknak magyar ingatlanügynökök beszéltek arról, hogynyugat-európaiak, főleg németországiak tömegesen vesznek lakásokat Magyarországon a 2015-ben kezdődő migrációs válság óta.Később a ZDF közszolgálati csatornának egy fiatal német házaspár, Valentin és Jennifer Duräder elmondták, hogya még meg nem született, de tervezett gyerekeik biztonsága érdekében költöztek Magyarországra, mert otthon féltek a migránsoktól.2017 elején Orbán Viktor miniszterelnök közölte is, hogy hazánk befogadja a migráció negatív hatásai elől menekülő nyugat-európai embereket, hiszen a németek, franciák, hollandok és olaszok itt megtalálják azt az Európát, ami számukra otthon már elveszett.

Forrás: origo.hu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Chris Hemsworth, Daniel Brühl – Hajsza a győzelemért – A F1 rajongóinak – videó

Niki Lauda életének egy szakaszát mutatja be ez a rendkívül izgalmas film! 1976 - a Forma 1 aranykora, a...

Utazás a függöny mögé!

Mindig látni akarta, mi játszódik le a színpad azon részén, ami a nézőtérről nem látható? Kíváncsi rá, mi...

Ez a cikk mekkora baromság?! .. De ha nincs igazunk, írjátok meg! .. (Változtatás nélkül közöljük!)

AJAJ! TÓTH ANDI ÚJRA SZAKÍTOTT? „ELEGEM LETT. EGYIKŐNK SEM ENGEDETT” Heves vitáról számolt be Tóth Andi, különalvás lett a...

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA: A béke tüzei is lesznek a magyar a tüzek az egész világon..

Ma este, budapesti idő szerint 20:23-kor gyúlnak meg világszerte az Összetartozásunk Tüzei, amelyek idén a béke tüzei is...