Osztályvezetőjük távozása után nyolc aneszteziológus szakorvosból hatan felmondtak a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban – közölte az index.hu.

Felmondott hat altatóorvos is

A portál azt írta, hogy a kialakult helyzet szinte megbénítja a Szent Imrét. Az aneszteziológusok pedig úgy látták, hogy nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat.

Az intézmény válaszul közleményt adott ki a honlapján. Eszerint az osztályt az átmeneti időszakban megbízott osztályvezető irányítja, és 15 szakorvos jelenleg is elvégzi a feladatokat. Az osztályt vezető főorvosi pozícióra pályázatot írtak ki, amelynek beadási határideje december 11-e. Terveik szerint 2016. január 1-től már új osztályvezető főorvos irányítja a munkát.

Leszögezték: az aneszteziológus szakorvosok jövedelme magasabb a kórházi orvosok átlagjövedelménél. Az intézmény szerint a kórházban az elmúlt három évben kétszer volt béremelés, legutóbb idén ősszel, amikor az osztály orvosainak havi átlagjövedelme bruttó 878.000 forintról 980.000 forintra
emelkedett.

„A Szent Imre kórházban novemberben sem maradtak el műtétek, a várólisták átlagos hossza sem nőtt. Mint eddig is, ezután is a betegek legmagasabb színvonalú ellátásán dolgozunk, ezt a munkát nem segíti, ha a médiában pontatlan, a valóságnak nem megfelelő állítások jelennek meg” – áll a szentimrekorhaz.hu-n.

Az eset kapcsán a Jobbik kifogásolta, hogy műtéteket kell elhalasztani a kórházakban a tömeges felmondások miatt, miközben „súlyos százmilliókból” hamarosan indul a felcsúti kisvasút, és további luxusingatlanokat vásárol a Magyar Nemzeti Bank.

„A fizetések mellett a munkakörülmények és az alacsonyabb munkaterhek is komoly elszívóerőt jelentenek.” – Nagy Géza, a Magyar Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Társaság alelnöke

A Demokratikus Koalíció pedig követeli, hogy Ónody-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár rendeljen el azonnali vizsgálatot a Szent Imre kórházban történtek miatt.

Hiány van aneszteziológusokból
Csak az elmúlt 10 évben 574 altatóorvos kérte ki, illetve újította meg a külföldi munkavállaláshoz szükséges úgynevezett jó hírnév igazolást.

Aneszteziológusok nélkül szinte megbénul egy kórház, ugyanis ők végzik a műtéteknél az altatást, a fájdalomcsillapítást, az érzéstelenítést, valamint a sürgősségi ellátásban is fontos szerepük van. Ha valaki életveszélyes állapotban kerül kórházba, akkor általában az aneszteziológus és intenzív terapeuta veszi kezelésbe a beteget.

Egész Európában hiány van aneszteziológusból, ezért a magyar szakemberek e területről sokszor inkább külföldön vállalnak munkát háromszor-négyszer annyi fizetésért, mint itthon.

Nyolcból hat orvos felmondása a Szent Imre kórházban az index.hu információi szerint összefüggésben van azzal, hogy néhány hete távozott az osztály éléről Fejér Csaba. Ő állítólag nem teljesen önszántából mondott fel, hanem a kórház vezetésének nyomására távozott a posztjáról. .

Forrás: metropol