Király Viktor koncertje félbeszakadt Tiszabezdéden, miután életveszélyes körülmények uralkodtak a Tarsolylemez Fesztiválon.

Hirtelen jött szélvihar szakította meg a VII. Tiszabezdédi Tarsolylemez Fesztivál műsorát szombaton. Éppen Király Viktor volt a színpadon, amikor lecsapott az ítéletidő, az énekes már nem tudta befejezni a koncertjét sem.

„Gyerekek, mi volt tegnap Tiszabezdéden?! Úristen, micsoda vihar volt, de gondolom az egész országban. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk befejezni a koncertet. 

Borzasztó ijesztő volt, nagy rendezvénysátrakat felkapott a szél, át is ment a kocsimon, hagyott is nyomot” – mondta az Instagram-oldalára feltöltött videóban Király Viktor.

menekülés a koncertről,vihar
Király Viktor autója megsérült a viharban. Fotó: Instagram

Hozzátette, örül, hogy senkinek nem lett nagyobb baja, és reméli, hogy bepótolják majd.

A település polgármestere számolt be arról, mi maradt a vihar után.

„Nagy az anyagi kár, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Mindenkinek köszönöm, aki próbált segíteni, menteni: vendégek, dolgozók, testületi tagok, rokonok, ismerősök, ismeretlenek, barátok, a fellépők, a biztonságiak, a technikusok, a pirotechnikus és jónéhány lakos. Együtt kapaszkodtunk a sátorba, mentettünk, amit tudtunk” – olvasható Tiszabezdéd Facebook-oldalán, ahova fotók is felkerültek a helyszínről.

Nyitókép illusztráció: wmn.hu

bors

Hirmagazin.eu