Fegyelmezetten vonul a Bükkben tizenegy farkas

Átfogó felmérésbe fogtak a Bükkben, illetve a helyi nemzeti park területén, a kameracsapdába sétált bele több példány farkas.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felmérést készített arról, hány nagyragadozó található a szervezet fennhatósága alá tartozó területen. Egy bükki vadászat során 11 farkast is megfigyeltek

A felmérés során három megye (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) egyidejű számlálása során 425 kilométernyi utat pásztáztak január végén, és vizsgálták, merre járnak a területen farkasok, hiúzok, ha már – előbbi állat esetében ez biztos – olyan jól érzik magukat, hogy szaporodnak is itt.

A farkasokról összegyűjtött nagy mennyiségű adat feldolgozása és kiértékelése mellett az egyedek rokonsági viszonyainak, szociális hálózatának és a területhasználatuk finomabb léptékű vizsgálatát végzik – például kameracsapdákkal is.

A felmérés eddigi eredményei alapján farkas az összes érintett tájegységben előfordult, hiúz egyedül a Nyugat-bükki Tájegység területén került elő a szinkron időpontjában. A Bükkben, a Fennsíkon és a hegység déli tömbjében egymástól markánsan elkülönülő területeken tapasztalták farkasok aktivitását. Ezek alapján 9-11 egyedre becsülik a Bükkben tartózkodó farkasok számát. Mindent összegezve a szinkron végeredménye a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság potenciálisan nagyragadozós területeire vetítve: 15-18 farkas egyedet és 1 hiúzt számláltak meg a felmérés során.

Nyitókép: Pixabay.com
infostart, Hirmagazin.eu

ElőzőDrámai pillanatok az M1-esen, rendőri felvezetést kapott a kismama! Köszönjük!
KövetkezőSaját „atombombát” hordoz a különösen veszélyes windowsos vírus
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza