Innen érkezett a segítség!

Szlovák segítséggel gyorsítják a Duna apadását, ez segítheti a múlt heti hajóbaleset roncsának kiemelését – jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője csütörtök este az M1-en.

Siklós Gabriella elmondta: az OVF kezdeményezte a szlovák vízügynél, hogy a Duna vízhozamának részleges visszatartásával segítsék az árhullám apadásának meggyorsítását.

A megállapodás szerint a hidrológiai előrejelzések függvényében, egy megbeszélt időpontban négy órán keresztül másodpercenként ezer köbméter vizet tartanak majd vissza Szlovákiában. Ettől azt várják, hogy a Duna magyarországi szakaszának apadása átmenetileg felgyorsul – fejtette ki a szóvivő.

Így a Clark Ádám úszódaru hamarabb közelítheti meg a múlt szerdai hajóbaleset helyszínét, és kezdheti meg a hajóroncs kiemelését.

A Hableány és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én késő este ütközött össze a Margit híd közelében, a turistahajó felborult és elsüllyedt, fedélzetén 33 dél-koreai állampolgárral – turistákkal és két idegenvezetővel -, valamint kéttagú magyar személyzettel. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további tizenkét áldozat holttestét – köztük a hajó legénységének egyik tagjáét – találták meg és azonosították.

MTI