Egy zseniális hadvezér, egy mindenre elszánt várkapitány és egy rettenthetetlen szerzetes. 564 éve aratott világraszóló győzelmet Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János serege a Nándorfehérvárt ostromló török hadak felett.
1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem 555. évfordulója alkalmából az Országgyűlés 2011. július 4-én július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.
A 13. század végén megszilárduló oszmán-török állam száz év alatt maga alá gyűrte Kis-Ázsiát, majd a Balkánon kezdett terjeszkedni. A törökök 1389-ben Rigómezőnél szétzúzták a szerbek vezette észak-balkáni szövetséget, majd 1396-ban Nikápolynál Zsigmond magyar király lovagi seregére mértek vereséget. Hódításukat mintegy fél évszázadra megakasztotta az utolsó nagy mongol hódítótól, Timur Lenktől 1402-ben elszenvedett vereség, de az újjászervezett birodalom a 15. század közepétől már a Magyar Királyságot is közvetlenül fenyegette.
A déli vidékek védelmét az 1440-es években Hunyadi János szervezte meg, aki hadisikerei révén báró, szörényi bán, erdélyi vajda és temesi ispán lett, és minden jövedelmét, valamint teljes magánhadseregét a török elleni harc szolgálatába állította. Az 1446-ban kormányzóvá választott Hunyadi az oligarchák támogatása híján 1448-ban Rigómezőnél súlyos vereséget szenvedett, majd 1453-ban lemondott a kormányzóságról. Ugyanebben az évben II. Mehmed szultán bevette az ezeréves Bizánci Birodalom szívét, Konstantinápolyt, és Európa felé fordította félelmetes seregét. 1454-ben végleg annektálta Szerbiát, majd 1456 májusában százezres haddal indult a Magyar Királyság kulcsának tartott, az ország belseje felé felvonulási útvonalat biztosító Nándorfehérvár ellen. A Duna és a Száva összefolyásánál épült várat a török már 1440-ben megostromolta, de kudarcot vallott.
A hírre Európában keresztes hadjáratot hirdettek, de seregek nem érkeztek, csupán katonák és népfelkelők Cseh- és Lengyelországból, Moldvából, Szerbiából. Az olasz inkvizítor és hitszónok Kapisztrán János magyar földön szervezett keresztes sereget, Hunyadi pedig zsoldossereg élén sietett a várparancsnok Szilágyi Mihály megsegítésére. Így a törökkel csupán három erő tudott szembeszállni: Hunyadi saját költségen felszerelt hada, Kapisztrán János keresztesei és Kórógyi János macsói bán – Hunyadi szövetségesének – serege.
Az ostrom 1456. július 4-én kezdődött. A törökök a félkörben körülvett várat a Duna és a Száva közti síkságról ágyúzták, komoly károkat okozva a falakban, és kétszáz összeláncolt hajóval teljes szélességében lezárták a Dunát Zimony fölött. Július 14-én Kapisztrán és Hunyadi flottája áttörte a hajózárat, így megnyílt az út a felmentő sereg előtt a szorongatott várba. Hunyadi saját serege élén a védőkhöz csatlakozott, a keresztesek a Száva bal partján ütöttek tábort.
Nándorfehérvárt a korabeli világ legnagyobb hadserege ostromolta. Az az oszmán hadsereg, amely 1453. május 29-én bevette Konstantinápolyt, pedig a bizánci birodalom fővárosát többszörös falrendszerének köszönhetően bevehetetlennek tartották. Ez a hadsereg Európában partra szállva bármit elfoglalt, de Hunyadi Jánosnak bátor katonákkal és a mellette lévő hadvezérekkel, egy sajátos dunai összefogásban sikerült megállítania – mondta Hóvári János, turkológus, volt ankarai nagykövet a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Ez valóban egy nagyon nagy, világtörténelmi összecsapás volt
– fogalmazott, hozzátéve, hogy erre a csatára mindenki emlékszik, ezért is harangoznak délben világszerte.
A törökök július 21-én indították meg a döntő rohamot a szinte teljesen rommá lőtt vár ellen, öldöklő küzdelemben áttörték a külső védvonalat, és már a belső várat ostromolták. A legenda szerint egy Dugovics Titusz nevű magyar vitéz életét feláldozva sodort a mélybe egy törököt, aki a vár falára ki akarta tűzni a lófarkas zászlót. A közismert történetről ma már tudjuk, hogy nem igaz, mégis a hazaszeretet és az önfeláldozás jelképévé vált. Másnap a Száva bal partjáról átkelő keresztesek, élükön a hetvenéves Kapisztránnal támadásba lendültek, miközben Hunyadi a várból kitörve a török ágyúkat foglalta el, majd együttesen szétszórták az ostromlók derékhadát. A török sereg felszerelését hátrahagyva menekült, a szultán pedig egyes feljegyzések szerint a kudarc miatt véget akart vetni életének.
A győzelem után a török terjeszkedés hét évtizedre megtorpant, a délvidéki erősséget csak 1521-ben tudta bevenni I. Szulejmán. A nándorfehérvári diadal emlékére vezette be 1457-ben III. Callixtus pápa az Úr színeváltozása ünnepet augusztus 6-ára időzítve, a győzelmi hír vételének időpontjára. A közhiedelemmel ellentétben viszont a déli harangozást még az ütközet előtt rendelte el könyörgésként a török támadás miatt, és csak a győzelem után változtatta a hálaadás harangszavává. A nándorfehérvári győzelem pedig a magyar hadtörténet legfényesebb lapjaira kívánkozik. Sajnos a katonai diadalt nem sikerült kiaknázni: a keresztes had felbomlott, a csata után kitört pestisnek Hunyadi és Kapisztrán is áldozatául esett.
Hóvári János elmondta, akik ismerik mélységében az oszmán történelmet, azok tudják, hogy II. Mehmed a nándorfehérvári csatát követően végiggondolta birodalma működését, és reformokat vezetett be. Átalakította, megerősítette a birodalmat, ezért sajnos ez a vereség ahhoz járult hozzá, hogy az oszmánok aztán erősebbé váltak.
Hozzátette: ennek ellenére
mélyen megmaradt az oszmánok emlékvilágában Nándorfehérvár.
Erre ékes bizonyíték, hogy a szultánok palotájában, a Topkapi szerájban őriznek egy térképet, amit még 1456-ban használtak, és tíz–húsz évenként a kémjelentések alapján frissítették. A szakértő kiemelte: a törökök több mint 50 év után is ezt a térképet vették alapul, amikor 1521-ben végül elfoglalták a várat.
