forrás: MTI

A Görögországban rekedt mintegy 46 ezer menekült megsegítésére szólította fel az európai országokat az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet.

 

Európának segítenie kell a Görögországban rekedt 46 ezer menekültön
(EPA/NIKOLAS GIAKOUMIDIS)

A nyugat-balkáni útvonal lezárása óta több mint 46 ezer menekült és migráns vesztegel Görögországban megdöbbentő körülmények között, állandó félelemben és bizonytalanságban – mutatott rá John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója a Csapdában Görögországban – Egy elkerülhető menekültváltság című jelentést bemutatva.

Hangsúlyozta: az Európai Unió tagállamai csak súlyosbították a válságot azzal, hogy nem voltak képesek határozottan fellépni annak érdekében, hogy a Görögországban rekedt menedékkérők tízezreinek, akiknek a többsége nő és gyerek, áttelepítésében segítséget nyújtsanak.

Ha az unió vezetői nem képesek sürgősen teljesíteni abbéli ígéreteiket, hogy áttelepítik a menekülteket és migránsokat, valamint javítanak helyzetükön, akkor egy saját maguknak köszönhető humanitárius csapással kell szembenézniük – figyelmeztetett Dalhuisen.

Az Európai Bizottság április 12-én közzétett adatai szerint a 2015 szeptembere óta áttelepítésre váró 66 400 menedékkérő közül csupán 615 kapott helyet egy másik EU-tagállamban. A 31 görögországi ideiglenes befogadóállomás közül sok helyen nem megfelelőek a körülmények.

A jelentős uniós támogatás mellett felállított központok túlzsúfoltak, teljességgel nélkülöznek bármiféle lehetőséget a magánéletre, fűtetlenek, és hiányosak a higiéniai lehetőségek – állapította meg az AI az MTI-hez s eljuttatott jelentésében.

„Az itteni körülmények rosszak, a földön kell aludnunk, a takaróink csuromvizesek. Nincsenek mosdók. Az emberek emiatt lesznek betegek” – mesélte egy, az idomeni táborban lakó kilenchónapos terhes nő az AI-nak.

„Ez teljes káosz – nincs itt semmi… mindenki a régi terminál csarnokának padlóján alszik. A legalapvetőbb dolgokat is nélkülözzük. Van ugyan egy vécé, de rettenetesen koszos. Nem alszom odabent – nagyon büdös van” – számolt be az Athén Elliniko negyedében, egy használaton kívüli athéni reptéren kialakított befogadóállomáson uralkodó körülményekről egy afgán menedékkérő.

A Pireász (Pireusz) kikötőjében lévő nem hivatalos táborban naponta 3-5 ezer ember tartózkodik, és csak néhány alapvető szolgáltatáshoz jutnak hozzá az önkéntesek, humanitárius szervezetek és a kikötői hatóságok révén.

Számos, az AI által február 8. és március 13. között megkérdezett menekült és migráns még abban reménykedett, hogy folytathatja útját Nyugat-Európa felé, ahol családtagjaik várják őket. Sokak azonban hiányos ismeretekkel rendelkeztek a továbbutazásuk lehetőségeit illetően.

 

Európának segítenie kell a Görögországban rekedt 46 ezer menekültön2
Fotó: Twitter / Reuters

A jogaikról való hiányos tájékoztatáson kívül a különösen sebezhető helyzetben lévő menekültek és migránsok sem részesülnek a számukra szükséges bánásmódban Görögországban. Nők arról számoltak be az AI-nek, hogy nem érezték magukat biztonságban, és néhány befogadóközpontban kiszolgáltatottnak érezték magukat a férfiak előtt.

Az emberi jogi szervezet képviselői emellett beszéltek olyan kísérő nélküli gyerekekkel is, akiket egyes esetekben 15 napig rendőrségi őrizetben tartottak, mielőtt átszállították volna őket egy gyerekek számára fenntartott menedékhelyre.

A jelentésben az Amnesty International felszólította Görögországot, hogy sürgősen javítson az ország menekültügyi rendszerén, és biztosítsa a megfelelő védelemhez való hozzáférést mindenkinek, aki az országban rekedt. Legelsőként fel kell állítani egy rendszert az információáramlás, valamint a különleges szükségletű emberek kiszűrése érdekében – jelentette ki a jogvédő szervezet.

Amellett, hogy az EU tagállamainak továbbra is támogatniuk kellene Görögországot, hogy az megfelelő módon fogadhassa a menedékkérőket, mihamarabb át kell venniük menedékkérőket Görögországból. Ebbe beleértendő a menedékkérők nagyobb tömegeinek gyors áttelepítése is a már meglévő EU-s sürgősségi áttelepítési rendszer keretein belül – szögezte le az Amnesty International.