A Ford kutatásai szerint az öreg kontinens lakóinak fontosabb a sportos kinézet, mintsem a nagyobb teljesítmény, így csak ST-Line felszereltséggel lesznek elérhető terepjárói a márkának Európában, szemben Amerikával, ahol nemsokára érkezik az Explorer ST is.

Rossz hírünk van annak, aki az új Ford Edge ST amerikai bemutatója hallatán felkapta a fejét, ugyanis az ovális logós cég nem tervez hasonló modellt piacra bocsátani Európában – legalábbis egyelőre semmiképp.

Erről az angliai Ford vezetője, Andy Barratt beszélt az Autocarnak: „Minden kutatásunk azt mutatja, hogy a vásárlók a sportos ST stílust szeretnék kombinálni egy sokkal inkább luxus érzéssel… Azonban az ügyfeleknek mindig elsődleges a szava. Ha az igény megnő, nem fogunk ellenállni, de egyelőre temérdek bizonyítékunk van arra, hogy az ST-Line a megfelelő irány. A Kuga kezdte, s hamarosan a Fiesta folytatja ezt az utat.”

Ezzel a vezető arra utalt, hogy Európának elegendő az ST-Line felszereltségéből fakadó vagányabb kinézet és jobb felszereltség, mintsem egy kigyúrt és motorerőben is felfújt sportautó.

Így bár Amerikában nemrég megjelent a 2.7 literes duplaturbós V6-ossal szerelt Edge ST 340 lóerős és 515 Nm-es teljesítménnyel, amelyet nemsokára követhet az Explorer ST 400 lóerő körüli potenciállal, Európában az Escape testvérének számító Kuga és a valamivel nagyobb Edge sem fog kapni ilyen variánst.

Nekünk sovány vigaszként be kell érnünk a Fiesta ST-vel (amiből viszont a tengerentúlra nem fog jutni), a Focus ST-vel, a Mustang 5.0 V8-cal vagy épp a Ford GT-vel, míg odaát az F-150 Raptor és a hamarosan bemutatkozó Ranger Raptor is erősíti a sportos kínálatot. Persze az is lehet, hogy a potenciális vevőkör szűkössége mellett a szigorú európai emissziós normák sem segítenek az ilyen variánsok elterjedésében.

Forrás: autoblog.hu