Home Főhírek Belföldi hírek Európán belül most a Balkán az új gócpont – videó

Európán belül most a Balkán az új gócpont – videó

Illusztráció. COVID-19. Hirmagazin.eu

Bulgáriában és Boszniában is megdőlt a napi esetszám rekordja.

Hasonló a helyzet Romániában is. Szerbiában már több mint egy hete nagyjából napi háromszáz új esetet regisztrálnak.

A szerb elnök tegnap kilátásba helyezte, hogy újra hétvégi kijárási korlátozást vezetnek be, majd bejelentése után Belgrádban zavargások törtek ki, a tüntetők ellen könnygázt is bevetettek a rendőrök. Az államfő ma úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem lesz kijárási korlátozás – hangzott el az M1 Híradójában.

Szerdán jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár, hogy utazási figyelmeztetést adnak ki Romániára, Bulgáriára és Moldovára, az ott tartózkodó osztrákoknak sürgősen haza kell térniük.

„A nyugat-balkáni országok mellett Romániára, Bulgáriára és Moldovára is utazási figyelmeztetést adtunk ki. Ez azt jelenti: ne utazzanak ezekbe az országokba. Ez fontos”– figyelmeztetett a kancellár. „Növekszik az importált fertőzések száma. Körülbelül 170 olyan esetről van tudomásunk, amit a Balkánról hurcoltak be” – tette hozzá Kurz.

Az érintett országokból érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, és több, mint ezereurós büntetésre számíthatnak a szabály megszegői.

A legsúlyosabb helyzet a felső-ausztriai tartományban alakult ki: a járvány reprodukciós rátája itt elérte a kettőt, tehát minden koronavírus-fertőzött beteg két másikat fertőz meg. A tartomány kormányzója ezért kedden elrendelte a kötelező szájmaszkviselést. Az országban az aktív fertőzöttek száma újra elérte az ezret – ilyenre május dereka óta nem volt példa.

Csütörtöktől az eddiginél alaposabb lesz az ellenőrzés a magyar és a szlovén határon, elsősorban a buszokat és a Balkán felől érkezőket figyelik majd.

Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában is nőtt a fertőzöttek száma

A járvány legválságosabb napjaiban, utoljára áprilisban diagnosztizáltak annyi megbetegedést Horvátországban, mint az elmúlt napokban: immár harmadik hete minden nap több tucat megbetegedést igazolnak. Csaknem ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván, tíz százalékuk kórházi ellátásra szorul.

Soha korábban nem diagnosztizáltak olyan sok fertőzöttet Bosznia-Hercegovinában, mint hétfőn: kis híján négyszáz ember szervezetében mutatták ki a vírust.

Egyetlen hónap alatt 521-ről több mint 2700-ra nőtt az aktív esetek száma a balkáni országban.

Bulgáriában kedden dőlt meg a fertőzésszám rekordja: 188 vírusteszt lett pozitív, ilyenre a járvány kezdete óta egyszer sem volt példa.

Ötvenezer felett van az ukrán fertőzöttek száma

Átlépte az ötvenezret az ukrajnai fertőzöttek száma keddről szerdára virradóan: keleti szomszédunknál már több mint egy hónapja folyamatosan emelkedik a napi esetszám: volt olyan nap, hogy 24 óra leforgása alatt 1100 vírusteszt lett pozitív.

Ennek ellenére Kijevben hétfőn feloldották a kijárási korlátozásokat, újranyitottak például a színházak, mozik és étkezdék. Egyetlen nappal később csaknem duplájára ugrott a fővárosban azonosított napi esetszám: 63-ról 114-re emelkedett.

Romániában egyre többen szorulnak intenzív ellátásra

Sorra érkeznek a mentőautók a kórházba a romániai Galacban: délkeleti szomszédunknál sem regisztráltak még olyan sok fertőzöttet, mint kedden: 555-öt, s ezzel az összes esetszám meghaladta a 30 ezret. Országszerte kétszáznál is többen szorulnak intenzív ellátásra, és aggasztó, hogy egyre több ápoló és orvos beteg.

„Ötvenhárom egészségügyi dolgozónk fertőződött meg, közülük öt orvos” – figyelmeztetett Ionut Banesanu, a városi kórház szóvivője, aki arra kérte a tv-nézőket, hogy vegyék komolyan az egészségügyi szabályokat.

A kijárási korlátozás ellen tüntettek Szerbiában

A szerb fővárosban kedd este tüntetések kezdődtek annak hírére, hogy az ismét gyorsan terjedő fertőzés miatt újra el akarják rendelni a kijárási korlátozásokat. A belgrádi parlament előtt gyülekező több ezer fős tömeg megpróbált betörni a törvényhozás épületébe.

Egy kisebb csoport sikerrel járt, a rendőrök azonban hamarosan kiszorították őket, majd könnygázzal oszlatták fel az elégedetlenkedő tömeget.

Aleksandar Vucic szerb államfő szerda délután azt mondta: a járványügyi válságstáb csütörtökön dönt a szükséges korlátozásokról. Arra kérte a tüntetőket: hagyjanak fel a demonstrációval, mert ezzel újabb tömeges fertőzéseket kockáztatnak, amit a kórházak már nem bírnának el.

Vucic szerint a tüntetések mögött a választáson a parlamentből kiszorult politikai erők állnak, amelyeket külföldről is támogatnak.

Szerbiában is felgyorsult a járvány terjedése: míg június elsején 18, addig keddről szerdára virradóan több mint 350 fertőzést regisztráltak, és több mint tíz beteg elhunyt.

M1 / Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás