7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőMédia és szórakozásEsztergomban állítják színpadra augusztusban a Csíksomlyói passiót

Esztergomban állítják színpadra augusztusban a Csíksomlyói passiót

A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Esztergomi Várszínház együttműködésével augusztus 19-én a bazilika előtt, szabadtéri színpadon adják elő a Csíksomlyói passiót

– jelentették be a társulatok vezetői hétfőn a Vármúzeumban tartott sajtótájékoztatón.

A darabot rendező Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy már a passió színházi műsorra tűzésekor készültek a szabadtéri bemutató lehetőségére. Csíksomlyón 25 ezer ember látta a produkciót, és az első magyarországi szabadtéri állomásként, kultikus helyszínként választották az esztergomi bazilika előtti teret.

Kiemelte: az előadás célja, hogy a néző megélhesse a krisztusi hitet. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az előadás ingyenes, „azért, hogy eljöhessen mindenki, aki érzi azt a láthatatlan köteléket, ami keresztény és magyar között van”.

Zsuráfszky Zoltán koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a produkció társrendezője elmondta, hogy társulata mellett további anyaországi és felvidéki néptáncosok is részt vesznek az előadásban.

Az Esztergomi Várszínház igazgatója, Horányi László hozzátette, a bazilika előtt bemutatott darabot a 2020-ban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezető előadásának szánják, „remélve, hogy a produkció segít megérteni a Krisztus által bemutatott utolsó vacsora áldozatának lényegét”.

Mint a sajtótájékoztatón kiosztott közleményben felidézték, a Jézus szenvedéstörténetének és a megváltás reményének megelevenítését, valamint a kereszt alatti nemzeti összetartozás közösségi megélését szolgáló előadás eredeti csíksomlyói szövegek, 18. századi ferences iskoladrámák, valamint Szőcs Géza Passió című műve alapján készült.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem