Home Főhírek Külföld Észak-Korea szerint Trump „könyörög” a háborúért

Észak-Korea szerint Trump „könyörög” a háborúért

Donald Trump és Kim Dzsongun (Forrás: france24.com)

Észak-Korea az amerikai elnök első ázsiai látogatásával kapcsolatosan azt állította, hogy Donald Trump „könyörög a nukleáris háborúért” a Koreai-félszigeten.

Phenjan az állami hírügynökségen keresztül nyilvánosságra hozott közleményében megfogalmazza, hogy Trump körútja leleplezte „valódi természetét a világbéke elpusztítójaként”.

Donald Trump és Kim Dzsongun (Forrás: france24.com)

Donald Trump korábban ezen a héten arra figyelmeztette Észak-Koreát, hogy ne becsülje alá az Egyesült Államokat, az ázsiai látogatásán emellett igyekezett támogatást nyerni az Észak-Korea elleni szankciók kivetését illetően.

Szerdai, szöuli beszédében Trump Kim Dzsonun észak-koreai vezetőnek címezve szavait arról beszélt, hogy nem érezheti magát nagyobb biztonságban az atomfegyverek fejlesztésével sem, s hogy rezsimjét súlyos veszélybe sodorja.

„Minden lépés, amelyet ezen a sötét úton tesz, növeli a veszedelmet, amellyel szembe kell néznie” – fogalmazott Trump

Egy észak-koreai külügyminisztériumi szóvivő Trump szavaira reagálva elmondta, hogy az amerikai elnök meglátásuk szerint ismételten megpróbálta elidegeníteni a népüket a kormánytól. Hozzátette: Trump első ázsiai látogatásával lerántotta a leplet a valódi természetéről, mint a világ békéjének és stabilitásának elpusztítója, egyben

„nukleáris háborúért könyörgött a Koreai-félszigeten”.

A szóvivő szerint semmi sem állíthatja meg Észak-Koreát abban, hogy folytassa nukleáris fegyverkezési programját. A közleményt aközben adták ki, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea egy szokatlan közös haditengerészeti gyakorlatba kezd, amelyekben három amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz. A hadgyakorlatban egyebek mellett a USS Ronald Reagan, Theodore Roosevelt és Nimitz, továbbá hét dél-koreai hajó is részt vesz.

A dél-koreai hadsereg közleménye szerint a haditengerészeti gyakorlat célja egyrészt a kombinált műveletek és légicsapások képességének javítása, másrészt pedig az, hogy „erős és határozott katonai készültséget” mutassanak „bármilyen észak-koreai provokáció elhárítására”.

Pénteken Trump az ázsiai-csendes-óceáni régiót arra figyelmeztette, hogy „nem ejtheti őket túszul egy diktátor” az erőszakos hódításról és a nukleáris zsarolásról szóló „torz fantáziája”, és noha Kim Dzsongunt ekkor nem nevezte meg, látszólag rá célzott.

Az amerikai elnök Kínát és Oroszországot a Phenjan elleni lehetséges gazdasági és diplomáciai szankciók kivetésére sürgette.

ElőzőMerkel figyelmeztetése: A túl szigorú klímavédelmi feltételek munkahelyek elvesztéséhez vezethetnek
KövetkezőReese Witherspoon kiszállt Nicole Kidman kedvéért új filmjéből
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás