Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Erőszak a Nógrád megyei iskolában: még akkor is rugdosta a harmadikos kisfiút a felsős diák, amikor az már a földről se bírt felállni – videó

Megdöbbentő videófelvétel látott napvilágot, melyen a Nógrád megyei Karancskeszin a templom előtti téren egy hetedikes brutálisan megvert és megrugdosott egy jóval kisebb, harmadikos társát a hétvégén

Telefonnal felvették, majd közreadták, ahogy brutálisan megver és megrugdos egy mindössze harmadikos gyereket egy hetedikes fiú a Nógrád megyei Karancskeszin. A bántalmazó csak akkor hagyta abba az ütlegelést, amikor a földön fekvő, fájdalomtól síró gyerekhez odaszaladt egy másik kisfiú – úgy tudni a testvére – és átölelte őt vigasztalóan.

Ugyanitt történt egy másik abúzus is: az általános iskola folyosóján egy iskolaőr és egy idősebb diák verekedett össze. A rendőrök az rtl.hu-nak azt az információt adták, hogy ismerik mindkét esetet, tudják, kik verekedtek, sőt, már kihallgatták az iskolaőrt, illetve megindult a nyomozás is.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

– Nemcsak a verekedésben résztvevők sérülnek ilyenkor, hanem azok is, akik szemlélői voltak az erőszakos eseménynek – nyilatkozta a portálnak Sofi Gyula, igazságügyi mentálhigiénés szakértő.

Kapcsolódó hírek

Figyelem! Eltűnt a 10 éves Váradi Jeremi Ramiz. Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

Figyelem! Eltűnt Lika-Pálfalvi Levente. Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

A legfrissebb baleseti – és bűnügyi hírek ..

Géza