Az érlelt marhahús Magyarországon nem könnyen beszerezhető alapanyag, mégis ha igazán jó steaket szeretnénk készíteni, akkor ne is álmodjunk arról, hogy ez érlelt marha nélkül sikerül.

Sőt, valószínűleg az egyik igazi oka annak, ha próbáltál már marhahúst sütni – úgy, ahogy mondjuk a TV-ben láttad, néhány percig mindkét oldalán -, és nagyon nem sikerült (mondjuk cipőtalphoz hasonló állag lett belőle), akkor a hiba nagy valószínűséggel nem a te készülékedben volt.

A hagyományos, Magyarországon boltban kapható marhahús nem érlelt marhahús, nem alkalmas steak sütésére. Ha olyan steaket szeretnél enni, amilyet egy étteremben szoktak felszolgálni, akkor érett marhahúst kell beszerezned, és utána jön csak még a steak sütésének kihívása!

Mi az az érlelt marhahús?

Érlelt marhahús
Érlelt marhahús – Angus hátszín szelet Somogy megyéből

 

Itthon valamiért elterjedt a közgondolkodásban, hogy a hús csak frissen lehet jó. Ez általában igaz is, és nem is szeretnék élelmiszerbiztonsági vitákba belemenni. Természetesen az érlelt marhahús esetén is biztonsággal fogyasztható húsról beszélünk.

De amíg egy marhalábszár például tökéletes akár frissen is egy jó pörköltbe – vagyis olyan típusú ételekbe, amelyek a magyar konyhához hagyományosan közel állnak -, addig a magas hőmérsékleten kezelt marhahús esetében mindenképpen érlelésre van szükség.

Maga az érlelés egyfajta pácolás – bár a pácolással ellentétben semmiféle plusz anyag nem kerül a húshoz, lásd lejjebb. Steakek, bármilyen sült marhahús esetében, vagy a tatár bifsztek készítésekor is elengedhetetlanül fontos, hogy ne frissen vágott, hanem érlelt marhahúst használjunk. Enélkül egyszerűen élvezhetetlen lesz például egy steak.

Marhahús érlelése

A marhahús érlelése hagyományosan “lógatva” vagy polcokon történik, hűvös és száraz helyen, levegő által átjárva. Ez biztosítja azt, hogy egyrészt a hús megérik, megpuhul, másrészt viszont biztonsággal fogyasztható, nem romlik meg.

A marhahúsok érlelésének hagyományosan elterjedt ideje a 21 nap, vagyis 3 hét. Ha olyan hentest találsz, aki valóban árul érlelt marhát, akkor nyugodtan kérdezz rá a hús érlelési idejére, de ha “igazi” érlelésen ment át a hús, akkor 3 hétig lógott. Tulajdonképpen ez a valóságban egyfajta szárítást jelent, nem véletlenül például az angol dry aged beef, azaz szárazon érlelt marha kifejezés.

Mivel ez egy nagyon költséges eljárás – 3 héten keresztül nemcsak a helyet kell biztosítani, de megfelelő, fagypont körüli hőmérsékletet is – ezért az érlelt marha jóval drágább, mint a hagyományos marhahús, még akkor is, ha például ugyanarról a részéről beszélünk az állatnak. Vagyis egy érlelt hátszín árban jóval fölötte lesz egy érlelés nélkül árusított hátszínnek.

Marhahús érlelése otthon

A fentiekből látszik, hogy a marhahús hagyományos érlelése otthon nem lehetséges, vagy legalábbis átlagos háztartásban biztosan nem.

Ha steak érlelésén gondolkozol, akkor ahhoz muszáj leszel már eleve érlelt, steak sütéséhez megfelelő marhahúst beszerezni. Amit itthon általában a szupermarketekben vagy a henteseknél árulnak, közel sem lesz olyan, mint ha érlelt marhát vásárolnál.

Ettől függetlenül van lehetőség arra, hogy otthon is egy kicsit finomabbá, egy kicsi érettebbé tegyük a marhát. Ehhez egyszerűen törölgesd át papír törlőkendővel, minden nedvességet felitatva róla a húst, csomagold be jól frissentartó fóliába, és helyezd a hűtő minél hidegebb polcára. Így tárolva a húst 3-4 napig még finomabb lesz.

Érlelt marhahús ára

Az érlelt marhahús leginkább negatív pontja az ára. Ahogy följebb is említettem, már az előállítása is költséges, ráadásul itthon igazi luxuscikknek számít, ezért egyáltalán nem lehet olcsón beszerezni.

Attól függően, hogy a marha melyik részéről beszélünk, illetve hogy magyar vagy esetleg külföldi (általában amerikai) marháról van szó, az érlelt marhahús ára 2016-ban kg-onként 8000 és 15000 Ft között mozog.

A fenti képen látható, magyar Angus marha hátszín (rostélyos) Somogy megyéből ára 8500 Ft/kg. Egy szelet kb. 25 dkg, vagyis egy szelet érlelt magyar hátszín 2000-2500 Ft-ba kerül.

Ami azonban talán még inkább említésre méltó: érlelt marhát itthon nem könnyű beszerezni. Vagy legalábbis ez nem az a fajta hús Magyarországon, amit az ember bemegy a henteshez, és megveszi. Szupermarketekben, nagyobb láncoknál eleve felejtsd el, és a hentesek többsége is gyanítom, hogy elkerekedett szemekkel nézne rád, nagy valószínűséggel még az “érlelt marha” kifejezést sem értve, nemhogy beszerzési megoldást kínálva.

Érlelt marha itthon inkább különlegességeket (is) forgalmazó, vagy inkább ilyen húsokra szakosodott üzletekben kapható. Én az alábbi üzletekről tudok, de nagyon szívesen veszem, ha a hozzászólásoknál adtok még tippeket (akkor is, ha te forgalmazol ilyet), hogy segíthessünk minél könnyebben érlelt marhát beszerezni:

MészárSteak, Hegyvidék Bevásárlóközpont Budapest.
Steak Shop, Nagycsarnok, Budapest.

 

Forrás: rantotthuswokban.bmintbalazs.com