A legnagyobb ország a legóriásibb költségvetéssel rendezi meg a labdarúgó-világbajnokságot.

Az eddigi rekorder költekező Brazília volt, a dél-amerikai ország négy éve 16 milliárd dollárt fektetett a vb szervezésébe. Az oroszok ezt jócskán túlszárnyalhatják, szakértők szerint 20 milliárd dollárra rúghat a pénzügyi erőfitogtatásuk.

Mindez ugyanakkor eltörpül a 2014-es téli olimpia költségétől: a szocsi játékokat 51 milliárd dollárból hozták össze. Emellett a Fekete-tenger partján fekvő városban Forma–1-es nagydíjat is rendeznek évről évre – utóbbi ugyancsak milliárdos költség forintban számolva.

„Az idei futballvébé igazi pénzügyi megtérülését a létrehozott infrastruktúra utóhasznosítása jelentheti, az esemény legfontosabb célja a rendező számára az országimázskampány” – mondta Szabados Gábor, sportközgazdász.

Oroszország a nagyságát, az erejét akarja demonstrálni a világ előtt a sportesemények rendezésével, ami tudatosan felépített program. Rövid időn belül F1-es futamra neveztek, téli olimpiát is rendeztek, és most következik a labdarúgó-világbajnokság, mindez komoly marketingeszköz az állam kezében.

Nem véletlen, hogy ennyit költenek az oroszok a sporteseményekre, ugyanis Vlagyimir Putyin (65) elnök óriási sportrajongó, korábban cselgáncsozott, de jégkorongozni is szeret.

„Minden munka a tervek szerint zajlik, ezekre az összes anyagi forrás biztosított. Oroszország minden erőfeszítést megtesz, hogy a hártalévő feladatokat hatékonyan és időben hajtsa végre” – nyilatkozta a héten Putyin.

Forrás: Blikk, Bumm