Vitray Tamás pályafutása során összesen 46 olimpiai aranyat közvetített, 85 éves kora ellenére is aktív és az egyik legfelkészültebb televíziós riporterek egyike. A DIGI Sportnak azonban már még sincs rá szüksége, erről azonban elfelejtették értesíteni.

Vitray már gyerekkorától kezdve mindenféle sportot imádott és bár karrierjében volt egy kisebb kitérő, végül mégis gyakorlatilag az egész életét a kamerák előtt töltötte. – írja a borsonline.hu

Azonban most a DIGI Sport, aminek vezetősége egyébként maga kérte fel korábban Vitrayt, egyetlen szó nélkül vált meg a legendás sportriportertől, még a nyár elején. Vitray Tamás erről a számára igencsak sértő és megalázó tényről a Forbes Flow rendezvényen mesélt először:

– Hadd meséljek el valamit, viszonylag friss. Nekem az elmúlt kilenc évben, amikor a Színművészetiről eljöttem, és a tanítást abbahagytam, egy munkám volt. A DIGI Sportnál egy heti műsorom – kezde mondandóját Vitray az Amiről nem beszéltünk műsorról.

– Nem én jelentkeztem oda, azt sem tudtam, hogy van ilyen képződmény, hogy Digi Sport. Jól fizettek, ám ez kilenc éve volt. Az elmúlt két évben lassacskán elkezdték nyirbálni a honoráriumot, de még mindig jó volt, nyugdíj mellé ez nem árt. Az tűnt fel nekem, hogy a cég vezetője nem keres, nem szól egy szót sem – mesélte a sportriporter.

A tapasztalt tévés teljesen véletlenül egy kollégájától értesült arról, hogy a műsora egy ideig biztosan nem lesz látható, ám erről hivatalosan senki nem tájékoztatta Vitrayt. – írja a Bors.

– Június 30-án felvettük a műsort, és azt mondja az egyik kameraman nekem, hogy „Na, Tanár úr, most egy ideig nem látjuk egymást”. Kérdeztem, hová mész? Azt válaszolta, a műsor megy szabadságra, augusztusban-szeptemberben nem lesz. Nekem ezt senki sem mondta hivatalosan. Eltelt a két hónap, szeptember vége felé kértem az asszisztenst, kérdezzen rá a vezetőségnél, hogy kell-e menni. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy egyetlen szót sem szólt hozzám senki, elvben még mindig van a műsor – magyarázta Vitray.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Isza Ferenc