Felpezsdült a magyar tőzsde márciusban, a BÉT forgalma megugrott februárhoz képest, az átlagos napi forgalom meghaladta a 14 milliárd forintot.

A BUX jól teljesített régiós és európai viszonylatban, főként a történelmi csúcsra emelkedő OTP-nek köszönhetően. A brókercégek „versenyében” fej-fej mellett halad a Wood és a Concorde hónapok óta, márciusban a Wood állt az élen a forgalom alapján.

Emelkedéssel zárta a márciust a hazai tőzsde indexe, a BUX közel 4 százalékot emelkedett egy hónap leforgása alatt, ami jónak számít a régióban és a fejlett piaci tőzsdékhez képest is. Az irányadó nyugat-európai indexek közül a DAX esett, a CAC-40 és az FTSE-100 egy kisebb mértékű emelkedéssel zárt, az amerikai indexek közül pedig csak a Nasdaq tudta megközelíteni a BUX teljesítményét. A Brexit és a kereskedelmi háború körüli bizonytalanság nem segítette a tőzsdék teljesítményét, a globális gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek pedig folyamatosan jelen vannak, viszont a gyengébb növekedési számokat látva az EKB és a Fed alighanem letett a közeli kamatemelésekről.
Beindult az élet a magyar tőzsdén: rég volt ilyen hónap

A blue chipek közül főként az OTP-nek volt köszönhető a BUX emelkedése, a hazai bankrészvény több mint 7 százalékos emelkedést könyvelt el az elmúlt hónapban és történelmi csúcsokat döntögetett. Ebben szerepet játszott, hogy elkezdtek beérni az elmúlt évek akvizíciói, a bankcsoport azonban nem csak akvizíciókon keresztül, de organikusan is szépen növekszik, több mutató alapján kiemelkedő pénzintézet Európában. A Mol és a Richter szintén erősödéssel zárt, a Magyar Telekom viszont esett márciusban.

A részvénypiaci forgalom nagyot emelkedett márciusban, a duplikált forgalom 565,6 milliárd forint volt, ami az egy évvel ezelőtti szinthez képest 8 százalékos növekedést jelent. A rövid és csendes februárhoz képest pedig több mint 46 százalékkal ugrott meg a forgalom. Márciusban naponta átlagosan 14,1 milliárd forintos forgalom volt a magyar tőzsdén, ami eddig az idei évben a legmagasabb havi kereskedési érték és jelentősen meghaladja a februári 9,7 milliárd forintot.
Beindult az élet a magyar tőzsdén: rég volt ilyen hónap

Az OTP volt a legforgalmasabb részvény márciusban a magyar tőzsdén, az összforgalom több mint fele (52 százaléka) bonyolódott az hazai bankpapírral. A Magyar Telekom már a forgalom kevesebb mint 2 százalékát adja, a 4iG papírjaival már rendre nagyobb forgalom bonyolódik, mint a hazai távközlési cég részvényeivel. Ráadásul igen jól is teljesített az informatikai cég, márciusban több mint 50 százalékot emelkedett a részvény árfolyama.
Beindult az élet a magyar tőzsdén: rég volt ilyen hónap

Ami a brókercégeket illeti, szinte fej-fej mellett halad hónapok óta a Wood és a Concorde. Ezúttal a Wood szerezte meg az első helyet, 22,4 százalékos részesedéssel a piaci forgalomból, a Concorde alig lemaradva, 22 százalékos piaci részesedéssel a második helyen zárta a márciusi hónapot.
Beindult az élet a magyar tőzsdén: rég volt ilyen hónap

A harmadik helyezett az Erste volt, amely már mintegy 20 milliárd forinttal maradt le az első kettőtől. A negyedik helyen álló Equilor pedig már csak feleannyi forgalmat bonyolított le márciusban, mint a harmadik helyezett Erste.
Beindult az élet a magyar tőzsdén: rég volt ilyen hónap

Az egy évvel ezelőtti szinthez képest nagyot esett a Concorde forgalma, közel 20 százalékkal csökkent, a Wood és az Erste viszont kétszámjegyű ütemben (11, illetve 24 százalékkal) tudta növelni forgalmát. Jelentősen, több mint 60 százalékkal nőtt az Equilor forgalma tavaly márciushoz képest.
Beindult az élet a magyar tőzsdén: rég volt ilyen hónap

portfolio

ElőzőLángoló autót oltottak el a rendőrök a fővárosban
KövetkezőÚjra akcióban különleges, vizet „lapátoló” repülők – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza