Home Külföld Kiemelt külföldi hírek Emmanuel Macron elmondta, miről tárgyalt Orbán Viktorral

Emmanuel Macron elmondta, miről tárgyalt Orbán Viktorral

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI Fotószerkesztőség/Fischer Zo

Az európai versenyképességről szóló Draghi-jelentés ajánlásainak mielőbbi és teljes megvalósítását emelte ki Emmanuel Macron francia köztársasági elnök azon a találkozón, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott Párizsban, az Élysée-palotában – közölte szerdán honlapján a francia elnöki hivatal. Macron értésre adta: a kétoldalú viszonyban több stratégiai területen mélyíteni kívánja a partnerségi kapcsolatokat.

A francia államfő kedd este munkavacsora keretében tárgyalt Orbán Viktorral.

A közlemény szerint a két vezető az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségével kapcsolatban megvitatta az Európai Tanács november 8-án Budapesten tartandó informális ülésének előkészületeit, amelyen az európai versenyképességről lesz szó. A találkozón részt vesz Mario Draghi volt olasz kormányfő, az Európai Központi Bank előző elnöke, az európai versenyképességről szóló, azt stratégiai szempontból elemző jelentés szerzője. Ezzel kapcsolatban Macron az ajánlások mielőbbi megvalósításának fontosságát hangsúlyozta.

Az ajánlások a tavalyelőtti soros francia EU-elnökség kezdeményezte folyamat kiteljesítését is szorgalmazzák az EU ipari és technológiai szuverenitásának fokozására – emlékeztettek a közleményben.

Megvitatták a párizsi munkavacsorán az Európai Politikai Közösség november 7-én Budapesten tartandó ötödik csúcstalálkozójának előkészítését is.

Szóba kerültek továbbá az uniót érintő biztonsági és a védelmi kihívások is, valamint az Ukrajnának nyújtott támogatás folytatása.

A két vezető eszmecserét folytatott a Franciaország és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatokról is. Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy Franciaország mélyíteni kívánja a partnerséget több stratégiai területen, egyebek mellett a védelmi és biztonsági kérdésekben, mint az energiaellátás alakulása és az atomenergia, valamint biztosítani kívánja a kétoldalú kereskedelem fejlesztését az EU belső piacának keretében – olvasható az Élysée-palota közleményében.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőÚjabb ámokfutás az Árpád hídon
KövetkezőA Pinot grigio vagyis a Szürkebarát
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás