Avar István (Egercsehi, 1931. március 20. – Budapest, 2014. szeptember 13.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Országgyűlési képviselő.

Avar_István

Életpályája

Bányász családból származott, nagyapja és édesapja is bányászok voltak. Édesapja, a Dorogi Szénbányáknál vállalt munkát, így családostól Dorogra költöztek. A háború borzalmait is ott élték át, édesapját azonban elhurcolták munkaszolgálatra, így ő lépett elő családfenntartónak.

A második világháború után négy évig bányászként dolgozott szülőfalujában. Kezdetben pap akart lenni, de rokonai és barátai biztatására 1949-ben beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1954-ben szerzett diplomát, s hamarosan leszerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz (eleinte Ginsberger István néven). Itt prózákban, tragédiákban és vígjátékokban játszott.[1] 1960-tól a Madách Színház, 1966-tól a Nemzeti Színház, majd 1993-as nyugdíjazásáig ismét a Madách Színház társulata, ezt követően pedig a Pesti Magyar Színház tagja volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskola színpadi beszéd tanára, 1987 és 1988 között egyetemi tanár, 1988-tól 1991-ig tanszékvezető volt.

Közéleti szerepvállalása

1973–1990 között pártonkívüli országgyűlési képviselőként, a parlament kulturális bizottságának tagjaként is tevékenykedett. A Kádár-korszak parlamenti szokásaitól eltérő módon országgyűlési képviselőként már akkor is valami ellen szavazott, amikor az összes országgyűlési képviselő még egységesen foglalt állást valamely előterjesztés mellett.

Családja

1959-ben kötött házasságot Gyapay Yvette színésznővel, akivel haláláig házasságban élt. Egyetlen gyermekük, István, aki nem követte pályáján, 1962-ben született. Két unokája Dániel és Ádám.

avaristvan

Színházi szerepei

Ruy Blas (Victor Hugo: Királyasszony lovagja)

Svángya matróz (Trenyov: Ljubov Jarovaja)

Liliomfi (Szigligeti: Liliomfi)

Floridor (Hervé: Nebántsvirág)

Miska (Szirmai Albert – Bakonyi Károly: Mágnás Miska)

Vronszkij (Tolsztoj: Anna Karenina)

Stanley (Tennessee Williams: A vágy villamosa)

Juan (García Lorca: Yerma)

Richard (Albee: Mindent a kertbe)

Horatio (Shakespeare: Hamlet)

Bolindbroke (Shakespreare: II. Richard)

Hector, Ulysses (Shakespeare: Troilus és Cressida)

Áron (Madách Imre: Mózes)

Róbert Károly (Madách Imre: Csák végnapjai)

Vádoló (Peter Weiss: A vizsgálat)

Hölderlin (Weiss: Hölderlin)

Dan (Arthur Miller: Bűnbeesés után)

Borkin Mihail Mihajlovics (Csehov: Ivanov)

Guildenstein (Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern)

Első isten (Brecht: A szecsuáni jólélek)

Jang Szun (Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek)

Lionel Roach (Barry England: Neveletlenek)

Giordano Bruno (Maróti Lajos: Az utolsó utáni éjszaka)

Postamester (Gogol: A revizor)

Zoltán (Illés Endre: Egyszárnyú madarak)

Ottó (Németh László: VII. Gergely)

Tiborc (Katona József: Bánk bán)

Shakespeare (Shaw: A szonettek fekete hölgye)

Aigistos király (Bornemisza Péter: Magyar Elektra)

Karnyó (Csokonai: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburduak)

Batarcev (Gelman: Egy ülés jegyzőkönyve)

Szakulin (Gelman: Visszajelzés)

Ádám (Sütő András: Káin és Ábel)

Cannidas (Weöres Sándor: Szent György és a sárkány)

XX (Mrożek: Emigránsok)

Fóris (Örkény István: Kulcskeresők)

Demetriosz (Sütő András: Szuzai menyegző)

Rubin főorvos (Bródy Sándor: A medikus)

Corvino (Ben Jonson: Volpone)

Avar IManders tiszteletes (Ibsen: Kísértetek)

Iphiklos (Babits Mihály: Leodameia)

Thurzó György (Nagy András: Báthory Erzsébet)

Burián Károly (Kertész Ákos: Családi ház manzárddal)

Viktor (Fekete Sándor: A lila villa titka)

Luther (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja)

Joe Keller; Apa (Arthur Miller: Édes fiaim),

Marc (Arthur Miller: Az érseki palota mennyezete)

Domokos Lajos (Szabó Magda: Szent Bertalan nappala)

Náthán (Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán)

Tardy Koós Géza (Szomory Dezső: Takáts Alice)

Sörmester (Václav Havel: Audiencia)

Lear király (Shakespeare: Lear király)

Kruk (Sobol: Gettó)

Heinrich Heidler (Németh Ákos: Lili Hofberg)

Kövér hajótörött (Mrożek: A nyílt tengeren)

Mr. Myers (Christie: A vád tanúja)

Reb Simson (An-Skki: Dybuk)

Von Walter (Schiller: Ármány és szerelem)

Roberto Miranda (Dorfman: A halál és a leányka)

De Renal (Stendhal: Vörös és fekete)

Franz Orsini-Rosenberg (Shaffer: Amadeus)

Burleigh gróf, Mortimer (Schiller: Stuart Mária)

Apa (Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt)

Választófejedelem (Kleist: Homburg hercege)

Oláh Miklós, Bornemisza Péter (Hubay Miklós: Színház a cethal hátán)

Petur bán (Katona József: Bánk bán)

Hans Bols (Voskovec-Werich-Jezek: A Nehéz Barbara)

Száműzött herceg (Shakespeare: Ahogy tetszik)

Ferenc császár (Edmond Rostand: A sasfiók)

Abe Dreyfus (Karp: Örömszülők)

Sir Forsir (Várkonyi-Bródy: Will Shakespeare)

Mr. Brownlow (Bart: Oliver)

Blenkley kapitány (Wouk: Zendülés a Caine hajón)

Monte Cristo (Pianosa-Pozsgai: A család játékai)

Frank Giordano (Wilde: Mennyből az angyal)

Henrik (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

Malasz (Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban)

Főorvos (Szabó Magda-Bereményi Géza: Az ajtó)

Avar

 

Filmjei

Játékfilmek

Vasvirág (1958)

Szerelem csütörtök (1959)

Gyalog a mennyországba (1959)

Álmatlan évek (1959)

Két emelet boldogság (1960)

Az ígéret földje (1961)

Megszállottak (1961)

Próbaút (1961)

Nem ér a nevem (1961)

Isten őszi csillaga (1962)

Párbeszéd (1963)

Hattyúdal (1963)

Oldás és kötés (1963)

Másfél millió (1964)

Miért rosszak a magyar filmek? (1964)

Tilos a szerelem (1965)

Szegénylegények (1965)

Honfoglalás I-II. (1965)

Hideg napok (1966)

Szevasz, Vera! (1967)

Ünnepnapok (1967)

A völgy (1967)

A múmia közbeszól (1967)

Tiltott terület (1968)

Holdudvar (1968)

Szemüvegesek (1969)

A mi emberünk (1970)

Égi bárány (1970)

Uborkafa (1971)

Hahó, Öcsi! (1971)

Egy srác fehér lovon (1973)

Vállald önmagadat (1974)

Tigrisugrás (1974)

Szikrázó lányok (1974)

Bekötött szemmel (1974)

Jelbeszéd (1974)

Labirintus (1976)

A téglafal mögött (1979)

Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1979)

Csillag a máglyán (1979)

Utolsó előtti ítélet (1980)

Királygyilkosság (1984)

Elcserélt szerelem (1984)

Az elvarázsolt dollár (1985)

Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1986)

Hamis a baba (1991)

Isten hátrafelé megy (1991)

Hoppá (1992)

Hóesés Vízivárosban (2004)

A gyertyák csonkig égnek (2005)

Egyetleneim (2006)

 

Image: 18203144, Avar István vendégei voltunk, aki 2001 óta a Nemzet Színésze elismerés büszke birtokosa., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Image: 18203144, Avar István vendégei voltunk, aki 2001 óta a Nemzet Színésze elismerés büszke birtokosa., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

 

Tévéfilmek

Pirostövű nád (1965)

Mocorgó (1967)

Princ, a katona (1967)

7 kérdés a szerelemről (1969)

Őrjárat az égen 1-4. (1970)

Igéző (1970)

Villa a Lidón (1971)

Egy óra múlva itt vagyok… (1971)

A fekete város 1-7. (1971)

Ágis tragédiája (1971)

György barát (1972)

Harmadik nekifutás (1973)

Bolond és szörnyeteg (1973

Megtörtént bűnügyek (1974–1978)

Kis ember születik (1975)

A sas meg a sasfiók (1975)

Rákóczi nyomában (1975)

Asszony a viharban (1975)

Fent a Spitzbergáknál (1978)

Kulcskeresők (1980)

Vendégség (1980)

Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980)

  1. József császár (1982)

A száztizenegyes (1982)

Mint oldott kéve 1-7. (1983)

Bevégezetlen ragozás (1985)

Széchenyi napjai (1985)

A falu jegyzője 1-4. (1986)

Czillei és a Hunyadiak (1988)

Szonatina egy páváért (1990)

Devictus Vincit (1994)

Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor (2002)

Zsaruvér és Csigavér III.: A szerencse fia (2008)

 

Szinkronszerepek

Cromwell (1970) – Richard Harris

Holtszezon (1975) – Cliff Robertson

A Keselyű három napja (1975) – Cliff Robertson

Washington – Zárt ajtók mögött (1977) – Cliff Robertson

A fehér törzsfőnök (1982) – Richard Harris

Monte Cristo grófja (2002) – Richard Harris

 

Hangjátékok

Szepességi történet (1994) – zsoldos

Cd-k és hangoskönyvek

Arany László: Szép magyar népmesék

Márai Sándor: Füves könyv

 

Díjak, kitüntetések

Jászai Mari-díj (1963, 1969)

Érdemes művész (1972)

Kossuth-díj (1975)

SZOT-díj (1978)

Kiváló művész (1980)

Greguss-díj (1990)

A Nemzet Színésze (2001)

Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003)

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal – polgári tagozat (2007)

Kállai Ferenc-életműdíj (2011)