forrás: MTI

Két magyar embercsempészt és hat illegális bevándorlót fogtak el Hegyeshalom közelében a mosonmagyaróvári rendőrök – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A rendőrök vasárnap este kilenc órakor az 1-es számú főúton Hegyeshalomnál, a régi határátkelőhely közelében észlelték, hogy az államhatár előtt ötven méterre két taxi kanyarodott be egy erdős területre.

Az igazoltatás során kiderült, hogy az autókban hat szír állampolgár utazott, akik magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták és az osztrák-magyar határ átlépéséhez szükséges okmányokkal sem rendelkeztek – olvasható a police.hu oldalon.

A rendőrök a gépjárművek vezetőit – egy 44 éves és egy 55 éves budapesti férfit – előállították, ellenük embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A taxi utasait szintén előállították, velük szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményeztek.