Egy 19 éves férfi késsel megfenyegetett és kirabolt egy szerb állampolgárt Zuglóban, majd másnap társaival kilenc autót tört fel azzal a szándékkal, hogy ellopja azokat. (2018. 11. 07., sze – 10:58, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A nyomozás adatai szerint egy 19 éves szakcsi férfi 2018. november 4-én este Budapest XIV. kerületében, a Francia úton egy késsel megfenyegetett egy szerb állampolgárt, és a táskája átadására szólította fel. A férfi ennek nem tett eleget, ezért a szakcsi lakos elvette a táskát, majd elmenekült a helyszínről.

Másnap, 2018. november 5-én hajnalban a 19 éves férfi két érdi társával visszatért a Francia útra, hogy onnan autókat lopjanak. Az elkövetők összesen kilenc autót törtek fel, de beindítani egyiket sem tudták, ezért a bennük lévő értékekkel távoztak. Az egyik járműből ellopott bankkártyával pár órával később egy kiskőrösi áruházban akartak fizetni, de a kártyát addigra már a sértett letiltatta. A háromfős társaság közben az áruház biztonsági őrével szóváltásba keveredett, majd dulakodott, ezért a kiérkező rendőrök elfogták és előállították őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói – miután átadták nekik a kiskőrösi kollégák – a három 19 éves férfit őrizetbe vették. A két érdi lakost lopás bűntett kísérlet, a szakcsi lakost rablás bűntett és lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu