Hirmagazin
Image default
Külföld

Először beszélt Ronaldo nyilvánosan a szexuális erőszak vádjáról

Cristiano Ronaldo először beszélt az őt ért vádakról: a focista a Manchester United és a Juventus keddi BL-mérkőzése előtt nyilatkozott a sajtónak a nemi erőszak ügyéről.

Ronaldo nemierőszak-botránya akkor robbant ki, amikor a Der Spiegel német lap azt írta, hogy Ronaldo 2009-ben megerőszakolhatott egy huszonéves amerikai lányt Las Vegasban. Ha a vádak igazak, Ronaldo akár börtönbe is kerülthet a tettéért. Ronaldo egyszer az Instagram-oldalán már tagadtott, most pedig a sajtónak is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

„Két héttel ezelőtt közöltük az álláspontunkat. Nem fogok hazudni a jelenlegi helyzetről, az ügyvédeim magabiztosak, természetesen én is az vagyok. A legfontosabb, hogy élvezem a futballt és az életet. Olyan emberek vesznek körül, akik gondoskodnak a dolgaimról. Az igazság végül mindig győzedelmeskedik” – nyilatkozta Ronaldo.

A focista természetesen nem csak ez ügyben szólalt meg: beszélt az érzelmeiről, amit az Old Trafford stadionba való visszatérésekor érzett, illetve volt edzőjéről, Sir Alex Fergusonról is. Emellett a keddi meccs kimenetelét is latolgatta, továbbá a nyári klubváltásáról is ejtett néhány szót – írja az Index.

Forrás: Index, Blikk

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás