11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekElőször beszélt hosszabban távozásának okáról Szél Bernadett (A cikk videót tartalmaz)

Először beszélt hosszabban távozásának okáról Szél Bernadett (A cikk videót tartalmaz)

Budapest – Először beszélt hosszabban távozásának okáról Szél Bernadett: az LMP lemondott társelnöke elmondta, mivel indokolható, hogy meghozta ezt a döntést.

Szél Bernadett /Fotó: RAS-archívum

Mint megírtuk, Szél Bernadett, az LMP társelnöke lemondott vezetői tisztségeiről. A távozó politikus kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: döntésének közvetlen oka az volt, hogy nem tudta megvédeni azokat azembereket, akik alatta-mellette dolgoztak a pártban és a kampányban.

„A teljes ellenzéki együttműködést szorgalmaztam, amiért majdnem máglyára küldtek” – mondta a lemondását közvetlenül kiváltó etikai bizottsági döntésről az LMP volt társelnöke és volt frakcióvezetője.

A lemondott politikus szerint nem személyes ügyként kezeli a történteket, mert akkor is lemondott volna, ha semmilyen büntetést nem kap az etikai bizottságtól.

Szél Bernadett a műsorban arról is beszélt, hogy bár zavarja, hogy a szavazóik nem erre számítottak, megalázva nem érzi magát. Azt mondja: inkább bosszús.

Úgy véli, pártjának etikai bizottsága nem egy politikai döntéshozó testület, a kampányban folytatott koordinációs tárgyalások kérdését pedig politikai eszközökkel kellett volna rendezni, nem fegyelmi eljárásokkal.

„Furcsa, hogy engem újraválasztott a párt, mégis az etikai bizottság döntése nyomán mondok le” – jelentette ki.

Arról is beszélt, hogy nem menekül az LMP-ből, párttag marad, mivel azt, amit képviselnek, a zöld irányvonalat, jónak tartja. Elmondta: továbbra is képviseli a paksi atomerőmű ügyét, az ápolási díjat és a devizakárosultakat – olvasható az ATV cikkében.

Szél Bernadett a lemondásról beszél: 

https://www.facebook.com/atv.hu/videos/915496855320225/

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work