17.3 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Először a szabad pálinkafőzést, most az adómentességét harcolta ki a kormány

Dátum:

Megosztás:

Adómentes lehet januártól a pálinkafőzés.

Több, mint tíz éves küzdelem után nemrég az Európai Unió módosította az erre vonatkozó szabályozást. Meghatározzák majd, hogy háztartásonként évi maximum 86 liter gyümölcspárlatot lehet készíteni magánfőzésben adómentesen, a szabályok betartását pedig az önkormányzati jegyzők fogják ellenőrizni – közölte az M1 Híradója.

Szürkebarát törkölypálinka készül egy becsehelyi magánfőzdében. Az az egyik sajátossága, hogy önmagában erjesztik hozzá a gyümölcsöt. Gazdag Attila azt mondja, tíz év tudása rejlik a palackban.

De nemcsak minőségéről híres ez az üveg, hanem arról is, hogy az első szabadfőzés 10. jubileumi ünnepségére készült. A magyar kormány 2010-ben elérte, hogy 15 év után újra szabadon főzhető lett a pálinka.

A szabadfőzés bevezetésének tizedik évfordulóját két hete ünnepelték a Zala megyei Becsehelyen.

Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki felidézte, hogyan született meg ennek gondolata. 2010-ben, amikor átvették a kormányzást egy 29 pontos programmal kezdték meg a munkát, ebben szerepelt – a vidéki emberek felvetéseként – a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége.

Nemrég újabb csatát nyert a magyar kormány. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint januártól adómentes lehet mind a magán, mind pedig a bérfőzés és párlatadójegyre sem lesz már szükség.

Több, mint tíz éves küzdelem után módosította az erre vonatkozó javaslatot az Európai Unió.

A tervezetet nemcsak a magán, a bérfőzők is támogatják. A Pénzügyminisztérium várhatóan a jövő héten nyújtja be az erre vonatkozó javaslatát a parlamentnek. Remélik, hogy az új szabályok nemcsak anyagi megtakarítást, hanem jelentős egyszerűsítést is hoznak a szakmának.

M1

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és...

Kiesés! A Honvéd kikapott a Puskás Akadémiától, búcsúzik az élvonaltól

A labdarúgó NB I 33., utolsó fordulójában a Budapest Honvéd izgalmas hajrá után 2–1-re kikapott a Puskás Akadémiától,...