Előretör Kína és Oroszország! A Nyugatnak már nincs monoliuma a védelmi csúcstechnológiákban!

Dátum:

Kína és Oroszország nemsokára megtöri az Egyesült Államok és szövetségesei katonai szupremáciáját, így a Nyugat már nem élvezheti eddigi stratégiai előnyét – áll a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) legfrissebb jelentésében.

A katonai erőmegoszlásról szóló Military Balance 2018 című tanulmány arra figyelmeztet, hogy miközben nem valószínű háború kitörése a nagyhatalmak között, Washington, Moszkva és Peking szisztematikusan készül egy lehetséges konfliktusra – idézi a dokumentumot az Independent című brit lap.

Tengerészgyalogosok a fegyverüket tisztítják egy hadgyakorlaton
Fotós: Reuters

Különösen Kína halmozott fel figyelemre méltó arzenált, főleg a haditengerészet területén. Az ázsiai birodalom az elmúlt másfél évtizedben több naszádot, rombolót, csatahajót, fregattot és tengeralattjárót épített, mint Japán, India és Dél-Korea együttvéve. Egyedül az elmúlt négy évben épült hadihajók és kiszolgálóegységeik vízkiszorítása jelentősen nagyobb, mint az egész francia flottáé.

A legutóbb szolgálatba állított 055 típusú cirkáló hatótávolsága akkora, hogy egyvégtében képes Európa partjaiig hajózni. Tekintve, hogy a kínai haditengerészetnek Dzsibutiban is van támaszpontja, a kínaiak előtt ott az egész világ. Közben épül Kína második repülőgép-anyahajója. Peking továbbá modernizálja katonai irányítási rendszerét, miáltal közös fegyvernemi parancsnokságokat hoz létre, integrálva minden fontos szolgáltatást.

HTKA fórum

Továbbá mind a tüzérség, mind a légvédelem, mind pedig a szárazföldi offenzívák tekintetében a kifejlesztett fegyverarzenál mennyiségben túlszárnyalja mindazt, amit az Egyesült Államok be tud vetni. A tanulmány szerzői szerint Kína levegő-levegő rakétafejlesztései 2020-ra arra fogják késztetni Washingtont és regio­nális szövetségeseit, hogy átértékeljék taktikájukat, technikájukat és védelmi folyamataikat.

Oroszországban valamivel lassúbb a hadi fejlesztések üteme, ennek részben anyagi, részben gyártási okai vannak. Moszkva mindenesetre számos tapasztalatot merített a való életből, azaz a szíriai és az ukrajnai harcokból, és kiváló képességeket fejlesztett ki a hibrid hadviselés terén, beleértve a kibertámadásokat is.

John Chipman, az IISS vezérigazgatója szerint a nyugati kormányoknak most olyan technológiát kell kitalálniuk, amely ugrásszerűen növelheti katonai erejüket, ám még ez sem garantálhatja a sikert.

– Kína az egyre kiemelkedőbb fegyver- és szélesebb körű védelmi technológiai fejlesztései­vel már nem felzárkózásra törekszik a Nyugathoz, hanem globális védelmi ipari újító akar lenni. A Nyugat elveszítette monopóliumát, többé már nem világelső a hadi innovációban és -termelésben, s már nem csak ő képes az ehhez szükséges pénzt előteremteni. Kína óriási mértékben léphet előre, ám ha a legnagyobb hatást akarja elérni, arra is szüksége van, hogy hasonló mértékben javítsa a kiképzést, a doktrínát és a taktikát – mondta John Chipman.

A NATO NEM AKAR HIDEGHÁBORÚT

A NATO nem akar újabb hidegháborút, nem akar újabb konfrontációt Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár tegnap a szervezet védelmi miniszteri találkozója alkalmával. Emlékeztetett: a hidegháború óta a szövetségesek folyamatosan csökkentették védelmi kiadásaikat, katonai kapacitásukat, ahogy parancsnokságaik számát is.

Kép: Librarius

A találkozón előkerült a védelmi kiadások méltányosabb megosztásának kérdése is, ugyanis a NATO tagjai korábban azt vállalták, hogy GDP-jük legalább két százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani. A kiadásnövelést Jim Mattis amerikai védelmi miniszter is szorgalmazta. Szóba került a NATO parancsnoki struktúrájának modernizálása is. A döntés két új parancsnokság létrehozására terjed ki, amelyek Észak-Amerika és Európa között biztosítják a csapatok és katonai eszközök utánpótlását és európai mozgathatóságát. A két parancsnokságnak az Egyesült Államok és Németország adna otthont, az előbbi a tengeralattjárók mozgását követné és a hajózás biztonságáért felelne, az utóbbi logisztikai feladatokat látna el.

Hirmagazin.eu képgaléria:

Legújabb orosz és kínai fegyverzet – részleges betekintés:

Military vehicles carrying Pterodactyl I unmanned aerial vehicles drive past the Tiananmen Gate during a military parade in Beijing on September 3, 2015, to mark the 70th anniversary of victory over Japan and the end of World War II. China kicked off a huge military ceremony marking the 70th anniversary of Japan’s defeat in World War II on September 3, as major Western leaders stayed away. AFP PHOTO / POOL / Jason Lee

 

 

Képek: Új Világtudat – BlogspotSzabad Riportartleo.comVilágesemények, Blikk, vezess.hu, The Voice of Russia, Hirmagazin.eu, BiztonságpiacAntalffy TiborHirekOnline, manufacturing.netOrigoHTKAnapiaszonline.huYouTubeChina Radio Internationalwuxinghongqi.blogspot.com, HVG, Portfolio.huHad- és rendvédelemHáború Művészete, 888.hu

Az alapcikk forrása: magyaridok.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Az egész világot bejárta a csoda híre..

Az élet néha a legmegdöbbentőbb történeteket produkálja. Ciudad del...

Közleményt adott ki a Kensington-palota a nagybeteg Katalin hercegnéről

Kiderült mikor végezhet újra teljesértékű munkát Katalin hercegné.. Az egész...

Nagyon kellemetlen adatlopási ügyben érintett az Európai Parlament

Saját alkalmazottai rendkívül érzékeny adatai szivárogtak ki. Személyi igazolványok, útlevelek,...

Robert Fico elleni merénylet: Valóság és összeesküvés-elméletek

Bevezetés Robert Fico, a szlovák politikai élet egyik meghatározó alakja,...
Megszakítás