Elon Musk nyilvánosan bocsánatot kért, amiért pedofilnak nevezte a barlangban rekedt thai gyerekek mentésében résztvevő egyik búvárt, miután az érintett személy, Vern Unsworth közölte, hogy jogi lépéseket fontolgat.

Forrás: AFP / Jewel Samad

Musk magyarázkodik, miszerint hirtelen felindulásból sértegette a brit búvárt, aki kritizálta azon ötletét, miszerint egy mini tengeralattjáróval ki lehetne hozni a gyerekeket.

Az előzmények

Musk Július 7-én tvittelte ki, hogy a barlangban rekedt thai gyerekek megmentésére a megoldás egy kis tengeralattjáró, amely megfelelően nagy ahhoz, hogy egy személy elférjen benne, de olyan kompakt, hogy a barlang járatain keresztül két búvár át tudja préselni. Muskék el is kezdték tesztelni a mini tengeralattjárót, szerintük szűk helyen is elfért volna és megfelelő szállítóeszköz lett volna a mentéshez. Csakhogy az esőzések miatt a mentőcsapatok nem tudták megvárni a tengeralattjáró érkezését, ráadásul a mentést irányítók szerint az amerikai megoldás teljességgel alkalmatlan lett volna a mentésre a barlangban.

Erre már Musk berágott, több posztban is bizonygatta, hogy igenis jó ötlet volt a mini tengeralattjáró. Erre válaszolt eléggé nyers stílusban a mentésben résztvevő egyik búvár, Vern Unsworth, aki azt állította, hogy Musknak és csapaténak fogalma sem volt a helyi viszonyokról, és teljesen reménytelen lett volna, hogy működjön az amerikaiak megoldása. Unsworth szerint csak egy PR-kampány volt az egész, Musk csak újra magára akarta irányítani a figyelmet, a búvár még azt is hozzátette, hogy Musk feldughatja magának a tengeralattjáróját, oda, ahol fáj!

Ez már sok volt Musknak, újra a Twitteren kelt ki magából, az azóta már törölt posztban azt írta, hogy beviszik a mini tengeralattjárót a barlangrendszernek abba a részébe, ahol a gyerekek vártak a mentésre. A posztban pedofilnak (pedo guy) nevezte a gyerekek mentésében résztvevő búvárt.

Mindazonáltal az ellenem irányuló lépései nem indokolják azt, amit tettem, ezért elnézést kérek Unsworth úrtól és a cégektől, amelyeket vezetőként képviselek. Az én hibám, csakis az enyém

– mondta most Elon Musk.

Forrás: poortfolio.hu