Az Átlátszó az amerikai milliárdos megbízásából erkölcsi gátak nélkül próbálja lejáratni a magyar kormányt.

Soros György. Fotó: AFP

Pénz az bőven van rá: Soros György adja a pénzt, a magát oknyomozóként definiáló portál lejárat belőle. A képlet tehát a szokásos, a hangnem, a stílus viszont a szokásosnál is durvább. Soros György gondoskodik róla, hogy 28 évvel a rendszerváltás után a szocializmus bizonyos időközönként visszaköszönjön.

Tegnap minden eddiginél durvább lejárató anyaggal jelentkezett az ellenzéki média egyik jeles szereplője, az Átlátszó. Az írásban a „magyar kormányzat és holdudvarának különböző szereplői” kerültek kereszttűzbe, abból a célból, hogy negatív színben kerüljenek feltüntetésre a magyar nyilvánosság előtt. A szocialista újságírás gondosan kidolgozott szabályait betűről betűre betartó cikk leadjében a következő igék szerepeltek, mintegy szemléltetésképpen, milyen stílusban és szellemiségben íródott az anyag:

  • idén nyáron sokáig követtük,
  • szereplőire bukkantunk,
  • lefotóztuk,
  • drónvideót készítettünk,
  • térképre tettük.

Ha valaki nincs tisztában az előzményekkel, akkor könnyen azt gondolhatja, hogy egy C-kategóriás kémfilm kellős közepébe csöppent, pedig csak egy menetrend szerint érkező lejárató anyaggal van dolga. Pontosabban:a stílusban nincs semmi különleges, viszont a lejáratás intenzitása a honi, baloldali médiaviszonyok ismeretében is szokatlanul keménynek és alpárinak minősül.Az Átlátszó mindenféle erkölcsi szabályt figyelmen kívül hagyva, sosem látott támadást intézett a kapitalizmus egyik alapelve, a magántulajdon szentsége ellen. Ha lenne egy tippjük, Önök szerint honnan érkezett a roham?

Csapatmunka: Soros adja a pénzt, az Átlátszó lejárat belőle

Az Átlátszó magát oknyomozó portálnak definiálja, azonban ezek a szimatolások eléggé egysíkúak: 100-ból 100-szor jobboldali és kormánykörüli szereplők ellen irányulnak. Ennek bizony kőkeményen megvan az oka, mielőtt erre kitérek, álljon itt egy rövid felsorolás, milyen írások jelentek meg, vannak kint a honlap címlapján:

  • Csak a kommunisták és a szélsőjobb tüntetett Orbán mellett Prágában
  • A hatalom árnyékába kerültek a független civil szervezetek blogjai. Mi következik ebből?
  • A „bevándorláspárti” EU eurótízmilliárdokat költene a közös határőrizetre, ami ellen épp most indít kampányt az Orbán-kormány

Mire fel ez a nagy lelkesedés, mire fel ez a vehemens, agresszív hangnem? Ennek megfejtéséhez nem kell nagy varázslat, elegendő a portál „Pénzügyi beszámolók, közhasznúsági jelentések” menüpontjára kattintatni, és szembejön a hazai Soros-világ krémje. A portál tulajdonosi körében ott van

  • Bodoky Tamás, aki az amerikai milliárdos hazai médiabirodalmának fontos szereplője: ő az összekötő a Magyar Narancs és az Átlátszó között. Előbbinél dolgozott, utóbbinál alapító volt. Jelenleg Bodoky az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
  • Tordai Csaba jogász, Bajnai Gordon egykori MSZP-s miniszterelnök pártalapító társa volt az azóta megszűnt, Juhász Péter-féle Együttben. Igaz, ezt Tordai tagadja.
  • Az Átlátszó mögött fellelhető szervezet az Asimov Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Maróy Ákos, kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező véleményformáló.

Az Átlátszó felügyelőbizottságának és tanácsadó-testületének elnöke Pelle Andrea ügyvéd, aki azzal került be a hírekbe, hogy Soros György érdekeinek megfelelően igyekszik a magyar igazságszolgáltatás munkáját befolyásolni. Az érintett tagadta a híreszteléseket, szerepe azonban azóta sem teljesen tisztázott a kérdésben. A testületben tag Mong Attila, aki kutatóként tagja a Soros-közeli Mérték Médiaelemző Műhelynek. Itt kollégája az a Polyák Gábor, aki a tavaly decemberi LIBE-meghallgatás résztvevőjeként a magyar kormány ellen foglalt állást, Judith Sargentini szólamait fújva. Ha mindez nem lenne elég, akkor következzen a következő, a portál oldalán közzétett adat:

az Átlátszó bevételeinek több mint harmada Soros György alapítványától (Nyílt Társadalmak Alapítvány) származik, ami közel 50 millió forintot jelentett a tavalyi évben.

2016-ban is hasonlóak voltak az arányok: a pénzek harmada a tengerentúlról érkezett, egész pontosan 33 millió forint. Ezek után érthető, hogy egy egyszerű oknyomozó portálnak honnan volt pénze drónra, profi fényképezőgépekre, külföldi utakra. Az meg még inkább, hogy miért pont a magyar kormányt igyekeztek befeketíteni, ahogy az is, ezt miért kommunista eszközökkel tették.

Soros György gondoskodik róla, hogy 28 évvel a rendszerváltás után a szocializmus bizonyos időközönként visszaköszönjön.

Forrás: Origo.hu