A halálhírt a RTL Klub sajtóosztálya közölte. A Győri Nemzeti Színház tagja vasárnap, a televízó sajtóközleménye szerint „hosszan tartó, türelemmel viselt betegség” után hunyt el.

A művész ezen a héten, május 12-én lett volna 39 éves. A színésznő  a Pedagógiai Szakközépiskolában tanult, majd egy musical stúdióban tanult és elvégezte az Operettszínház mesterkurzusát is.

 

A 2004-óta volt a győri társulat tagja, szerepei mellett gyakran szinkronizált.

 

2007-ben Plásztán Anett és Czakó Ádám színművészekkel alapító tagjavolt a 2 Szoknya 1 Nadrág Társulatnak. Előadásaikkal – kőszínházi munkáik mellett, többnyire együtt, alkalmanként meghívott vendégművészekkel kiegészülve – országszerte felléptek.

 

Várkonyi Andrea a Barátok közt egyik főszereplőjének Várkonyi Andrásnak a lánya volt. 2014-ben együtt játszottak a Bolha a fülbe című vígjátékban a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A színésznőt szűk családi körben helyezik majd végső nyugalomra, ezért azt kérik, hogy akik ismerték és szerették a fiatalon elhunyt színésznőt, az [email protected]címen fejezzék ki részvétüket – írják az RTL Klub közleményében.

Képek: nlcafe, pow, blikk, zoom,

ElőzőŐrületes videó: Kiderült, hogy nem csak a Föld, de a Hold is lapos!
KövetkezőKerékpáros álrendőr- (A cikk videót tartalmaz)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza