Életének 73. évében elhunyt Török László Balázs Béla-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

– tudatta a művészeti akadémia az MTI-vel.

Török Lászlót vasárnap érte a halál. A művészt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Az akadémia honlapján olvasható életrajz szerint Török László 1948. április 20-án született egy budapesti munkáscsaládban. 1966-ban érettségizett, majd két év katonaság után 1970-ig a Magyar Filmlaboratóriumban helyezkedett el. Ezután három évig az MTI Fotónál dolgozott különböző beosztásokban, majd 1975-ben fényképész szakvizsgát tett.

Török László 1972-ben Család című képével robbant be a magyar és nemzetközi fotográfiai ismertségbe. Kezdő fotósként nyerte el a World Press Photo egyik nagydíját, az Aranyszemet.

Kisebb kitérők után az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat fotóriportereként, majd képszerkesztőjeként dolgozott, miközben 1979-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjává választották, és tevékenyen részt vett az Első Alkotócsoport, valamint a Dunakanyar Fotóklub munkájában.

A JAK-füzetek 4. köteteként jelent meg 1983-ban Módosulások című albuma. A kék tónus, a hosszú expozíciós idővel készített, bemozdult, ironikus környezetbe helyezett női aktok után Bari Károly költő segítségével készült a Cigányok című fontos sorozata. Többnyire monokróm egyedi technikával, sokszor dupla expozícióval, montázstechnikával készítette fotóműtárgyait.

Magyar fotográfusok címmel egy órásfilmet szerkesztett, rendezett tizennégy kortárs magyar fotográfus munkáit, személyiségét bemutatva az IPV Stúdió produkciójában. 1989-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el munkásságát, majd 1993-ban Düsseldorfban Kodak-díjat kapott.

1991-ben szabadúszó fotográfussá, a Pajta Galéria vezetőjévé vált, majd 2010-től családjával leköltözött Salföldre. Az egykori nyaraló lett a lakása, a Pajta pedig a munkahelye, ahol kiállításokat, akt workshopokat rendezett.

Több mint harminc önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Műveit egyebek mellett a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Media Museum Bradford, a Ken Damy Museum Brescia, a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Váci Fotótörténeti Gyűjtemény őrzi.

Török László 2014 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Hirmagazin.eu

ElőzőKocsit lopott öt tini, karamboloztak, csak az egyikük élte túl – videó
KövetkezőÚjra annyi fa lesz Magyarországon, mint Trianon előtt
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza