4.7 C
Budapest
2023. január. 31. kedd

Elhunyt a Flashdance dalszerzője, mindössze 63 éves volt

Dátum:

Megosztás:

63 éves korában meghalt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője – számolt be róla a BBC News.

Az amerikai színésznő és énekesnő az 1980-ban bemutatott Fame című film főcímdalával is sikert aratott, de sokan ismerték meg a Flashdance című produkció dalszerző-énekeseként is. A film What a Feeling című számáért Oscar- és Grammy-díjat is kapott.

Judith A Moose, Cara publicistája elmondta, hogy a színésznő floridai otthonában hunyt el, de a halála okát nem közölte.

1959-ben Bronxban született, ötgyermekes családban, a legfiatalabbként. Apja Puerto Ricóból származott, édesanyja kubai-amerikai volt. Pályafutását a spanyol nyelvű televízióban kezdte. Már gyerekkorában részt vett spanyol és angol nyelvű zenei felvételek elkészítésében, majd több off-Broadway musicalben is fellépett.

A valódi áttörés azonban 1980-ban érkezett el számára, amikor megkapta Coco Hernandez szerepét a Fame című zenés filmben, és elénekelte a film betétdalát. Alakításáért 1981-ben a legjobb színésznő díjára jelölték a Golden Globe-on.

A Flashdance dalszerzőjeként és énekeseként végül az amerikai filmakadémia díját is elnyerte 1984-ben.

Később számos filmben szerepelt,

Clint Eastwood és Tatum O’Neal is a partnere volt.

Publicistája elmondta, hogy az utóbbi időben több projekten is dolgozott, amelyeket az énekesnő menedzserével együtt szeretne befejezni, mert úgy érzi, Cara ez akarná.

Nyitókép: Lukasz Kochanek/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Hírmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Elfelejtette összefogni köntösét Szőke Zsuzsi, mielőtt magát fotózta – kép

Meglepően merész fotót mutatott magáról a TV2 sztárja, Szőke Zsuzsi, akit a Dancing with the Starsból ismert meg...

Az MTVA fegyveres biztonsági őrei a földön húzták Varju Lászlót – a DK kifogásolja, hogy Varju Lászlót marasztalta el a bíróság..

Bűnösnek mondta ki a bíróság a DK-s Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben „A Varju László...

Ekkor lesz vége a háborúnak és ennyi veszteség lesz a szembenálló feleknél – a mesterséges inetlligencia válaszol..

Kérdésünkre „válaszolva” a ChatGPT felidézte a háború okait, körüljárta a putyini Oroszország végét, valamint azt is, hogy Ukrajna...

Magyarországot nem szállít fegyvereket Ukrajnának, ás most már Csehország és Szerbia sem.. – videó

Szerbia és Csehország sem küld fegyvert a háborúban részt vevő országoknak – szögezték le az ország vezetői egy...