A település körül hajdan volt hét halom közül még megvan a legnagyobb, az Orosháza felé vezető út mentén látható Árpád-halom. Ezt díszíti Makovecz Imre Életfája.

A halmokról általában

„Ti vagytok a mi katedrálisaink” — Illyés Gyula nevezte így a kunhalmokat, az Alföldnek ezeket a sajátos tájképi elemeit. Az egykor vízjárta síkság jellemző földpiramisai Győrffy István, a honi néprajztudomány jeles képviselője szerint „olyan 5-10 méter magas, 20-50 méter átmérőjű, kúp vagy félgömb alakú képződmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terültek el. A legvalószínűbbnek az tetszik, hogy a kunhalmok többségét a honfoglalás előtt itt élő népek temetkezési és őrhelyéül hozták létre, s a későbbi időben ezek lettek a „vigyázóhalmok” és a határhalmok.

A levéltári dokumentumok, a kéziratos térképek és a katonai felmérések azt tanúsítják, hogy egykor mintegy negyvenezer kunhalom állhatott az Alföldön.
A kunhalmok elsősorban tájképi, régészeti és növénytani értékként fontosak. Emellett azonban számos halomhoz történelmi események, legendák, hiedelmek, irodalmi emlékek és egyéb néprajzi kuriózumok fűződnek.

Sajnos mind több a jellegét vesztett (befásított, beépített, megcsonkított) halom. De az is rontja a látványt, ha a halom környékén létesítmények (távvezetékek, épületek, roncsolt területek) találhatók.
Cím: Árpádhalom külterület
Tel:
E-mail:
Web: www.arpadhalom.hu