Már hagyománnyá vált a valamikori nagyszerű kezdeményezés, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz, a nyár legmelegebb napjaira, leszállítmányozza elefántjait Balatonlellére, ahol egész nap fürdőzhetnek a gyermekek és családok nagy-nagy örömére!

Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba komótos sétára indultak. Szépen sorban egymást követve elindultak a balatonlellei Napfény Strandra, ahol a cirkusz sztárjai hűsölhettek. Előbb persze elfogyasztották megérdemelt gyümölcstáljukat.

– Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy Balatonlelle az év minden napján közkedvelt turisztikai desztináció legyen. Ehhez különleges programok is kellenek.

Ebben nagyon jó partner a nyaranta Balatonlellén állomásozó Magyar Nemzeti Cirkusz, és ifjú igazgatója, Richter József, aki már több őrült ötletemre kapható volt, ilyen az elefántfürdetés is, és számos új ötlet is van a tarsolyunkban. – mondta Tóth Balázs, a program ötletgazdája, a Balatoni Kör alelnöke.

Az érdeklődők egészen közel mehettek az elefántokhoz, a vállalkozó kedvűek még a hatalmas állatok hátára is felülhettek. Több százan nézelődőt vonzottak a cirkusz sztárjai. Akadtak olyanok is, akik az állatok ormányából kifújt vízzel hűtötték magukat.

– Az elefánt-fürdetést tavaly a Cirkuszok Éjszakája rendezvénysorozatot harangozta be. Az elefántok minden évben nagyon élvezik ezt az eseményt, ugyanis imádják a vizet, a dagonyázás pedig külön jót tesz a bőrüknek.

– mondta Ifj. Richter József, az esemény főszervezője, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

A program zárásaként, az elmúlt évekhez hasonlóan, valamilyen egy extrém cirkuszi világszám következik, amely produkcióikkal minden évben ámulatba ejtik nézőiket a Magyar Nemzeti Cirkusz fellépői.

Íme, a korábbi évek fellépései:

Forrás: Hirmagazin.eu, Sonline.hu

Videó: YouTube.com

Képek: Sonline.hu