A KSH kutatásai szerint Magyarországon 2000 óta megháromszorozódott a legalább 40 éves koron túl gyermeket vállaló anyák száma.

Ma már 28,5 az átlagéletkora azoknak a nőknek Magyarországon, akik gyermeket vállalnak.

Míg a hatvanas években általában húsz éves korban szültek a nők, addig mára az átlagéletkor kitolódott. Ennek okai között társadalmi és szociális helyzet is meghatározó – mondta el Dr. Kisfalvy Zoltán szülész-nőgyógyász főorvos a Duna televízió Család-barát című műsorában.

Stockphoto

A 40 éves kor feletti szülésnek vannak azonban kockázatai: biológiailag a legjobb idő az ideális kor 20 és 30 év között van, 30 év felett pedig csökken a teherbeesés esélye, illetve megnő a terhesség alatt jelentkező komplikációk kockázata.

Azoknak, akik 37 év felett vannak, külön genetikai vizsgálatokat is szükséges elvégezni – húzta alá a főorvos, hozzátéve, hogy ma már vléteznek olyan noninvazív vérvételek, amelyeknek nincs veszélye, és ki lehet általuk mutatni a genetikai betegségeket.

Forrás: hirado.hu / Duna Televízió/Család-barát

Kiemelt kép: Székesfehérvári Reiki Klub