Koszovó lezárta a legforgalmasabb átkelőt a szerbiai határon, miután a szerb oldalon – a koszovói szerbek akcióinak támogatása jeléül – tüntetők eltorlaszolták az oda vezető utat.

A koszovói külügyminisztérium a Facebook-oldalán közölte, hogy azoknak, akik Szerbiában éppen úton vannak Koszovó felé, a merdarei határátkelő helyett másik átkelőt kell keresniük, vagy Észak-Macedónia felől kell belépniük az országba.

December 10. óta már két másik átkelőt is lezártak a szerb-koszovói határon, és

már csak három átkelő van nyitva a két ország között.

A merdarei határátkelő lezárása komoly gondot okozhat annak a több ezer, külföldön dolgozó koszovóinak, aki az ünnepekre haza akar térni látogatóba, és ezt most csak kerülőúton teheti meg. Továbbá a merdarei átkelőt teherszállító kamionok is nagy számban használják.

A koszovói szerbek napok óta úttorlaszokat emelnek Észak-Koszovóban. Hétfőn Szerbia fokozott készültségbe helyezte a koszovói határ közelében állomásozó csapatait, és Aleksandar Vucic szerb elnök a Koszovóhoz közeli, dél-szerbiai Raska városba utazott, ahol Milan Mojsilovic vezérkari főnökkel tanácskozott a biztonsági helyzetről. Vucic közölte: elrendelte a hadsereg legmagasabb fokú készültségét, hogy „megvédelmezzék népüket” (Koszovóban) és „megóvják Szerbiát”.

A Vucic által felkeresett kaszárnya mintegy öt kilométerre található attól a koszovói határ mentén kialakított ütközőzónától, ahova a szerb biztonsági erők csak a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó haderő (KFOR) engedélyével léphetnek be.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén, tömbben mintegy ötvenezer szerb él, és körülbelül ötvenezren laknak az ország más részein is, szórványban.

Koszovó északi részén hónapok óta feszült a helyzet. A helyi szerbek napok óta barikádállítással és a Koszovó és Szerbia közötti határátkelőkhöz vezető utak lezárásával tiltakoznak az ellen, hogy a koszovói rendőrség letartóztatott több egykori koszovói szerb rendőrt. A tiltakozók a szerintük koholt vádak alapján elfogottak szabadon bocsátását követelik.

A koszovói fél szerint a barikádokat bűnbandák állították, a nemzetközi közösség pedig mindkét felet nyugalomra inti, és az úttorlaszok eltávolítását követeli.

(Nyitóképünkön teherautókkal zárják le az utat szerbek az észak-koszovói Mitrovicában 2022. december 27-én. Fokozott készültségbe helyezték a szerb hadsereget az előző este Koszovóban történt lövöldözések és robbantások miatt.)

Nyitókép: MTI/AP/Bojan Slavkovic

ElőzőSzijjártó Péter: a keleti és nyugati gazdaság találkozási pontja az elektromosautó-ipar – videó
KövetkezőMoszkva „területileg irreálisnak” tartja Ukrajna álláspontját
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza