Johan Eliasch megközelítőleg tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek.

Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne tudják kivágni a fákat!

Johan Eliasch nevét érdemes minden környezetvédő embernek megjegyeznie. Az 1962-ben született svéd férfi a Head N.V. nemzetközi sporteszköz csoport elnöke, emellett minisztériumban is dolgozott erdőpusztulással és környezetbarát energiával foglalkozó különmegbízottként.

A multimilliomos vállalkozó 2005-ben létre hozta az Esőerdő Alapot (Rainforest Trust) és (most figyelj!) környezetmegóvási céllal megvásárolt kb. 14 millió dollárért az amazonasi esőerdők közepén, a Madeira-folyóhoz közel egy 1600  km²-es esőerdőt a helyi fafeldolgozó cégektől.

Ezzel azt biztosította, hogy körülötte sem lehet kivágni a fákat, mert azzal az ő esőerdejének az értékét csökkentenék, amely ilyen beruházás mellett nagyon komoly perösszeggel fenyeget!

Csakis azért vásárolta meg az esőerdő-részt, hogy a környezetrombolók (favágók) ne vágják kiafákat!

Elképesztően példamutató magatartás minden pénzembernek, hogy lehet fantasztikus dolgokra is költeni a felhalmozott vagyont – példának okáért környezetünk megóvására. Minden tiszteletünk az Öné, Johan Eliasch.

Hirmagazin.eu