Budapest szívétől mintegy 40 kilométerre található Vasadon a Nádas Pihenőpark. A 4-es út mentén csendes, vízparti környezetben ideális helyszín lehet egy felejthetetlen és varázslatos esküvő, illetve az azt követő ünnepi vacsora és esküvői mulatság lebonyolítására.

Nádas Pihenőpark Vasad esküvő helyszín

Egy esküvő szervezése – aki már csinálta azt tudja – igazi logisztikai feladat. Személyes érintettségből fakadóan született meg ez a cikk, egy családtagunk esküvőjének szervezésébe láthatok bele, a készülődés örömteli és izgalmas pillanataiba. Megtervezni a közlekedést, az étkezést, a menüt, a kültéri és a beltéri dekorációt, előkészíteni a helyszínt, igény esetén a szállást, hogy a nagy napon már minden gördülékenyen menjen. Persze egy esküvő ennél jóval több szervezést igényel, és sokkal több mindent kell beszerezni, apró részletre odafigyelni. Így ha olyan helyszínt találunk, ahol a szolgáltatásokból egyszerre több is megkapható, akkor ezt mindenképpen érdemes megfontolni és választani is.

A Nádas Pihenőpark – ahol adott egy tó, egy sziget, egy zöld oázis, egy minden szegletében romantikus hely – népszerűsége töretlen, és a lehetséges időpont kiválasztását is érdemes jóval az esemény előtt leegyeztetni. A konyha kiváló, az ételek rendkívül finomak, a panzió épületében van szálláslehetőség, a parkoló nagy, akár több száz autó befogadására is alkalmas, a természet közelsége adott, és mindez kulturált környezetben, barátságos és udvarias személyzettel.

Kiváló ételek Vasadon a Nádasban

De lakberendezés magazinként fókuszáljunk most az esküvői dekorációra, lássunk néhány példát arra, hogy az itt házasulandók hogyan is tervezték meg a nagy nap díszleteit, hogyan változtatták a külső és belső helyszíneket színessé, ünnepivé, egyedivé vagy éppen romantikussá, anyós pityergetővé.

Egy vízparti, vagy tóparti esküvő esetén a ceremónia közvetlenül a vízparton, vagy a Nádas Pihenőpark esetében a két stégen vagy a fahídon megközelíthető, vízzel övezett szigeten zajlik. A rendelkezésre álló két helyszínen – a megfelelő távolság miatt – akár párhuzamosan két rendezvény is lebonyolítható. Ám amilyen nagy élmény, hogy a szertartás a szabadban zajlik, ugyanannyira az időjárás szeszélyeinek is ki van téve az ifjú pár és a vendégsereg, így nem árt egy B-tervet készíteni rossz idő esetére.

Az esküvői dekoráció a házasulandók stílusáról, egyéniségéről is árulkodik. Az esetek többségében van egy alapstílus amire minden további kiegészítő is épül. Ilyen alapstílus lehet a modern, a minimál, a rusztikus, a hagyományos vagy az elegáns.

A Nádas Pihenőpark területén található tó fölé stég nyúlik be, aminek feldíszítése egy külön feladat. Ugyanígy – ha ott a helyszín – a szigetre vezető híd, illetve a sziget közepén felállított pergola öltöztetése sem maradhat el. Legjobb, ha ez a dekoráció is tökéletes összhangban van a belső terek színeivel, anyagaival, ezzel is biztosítva az egységes megjelenést. Itt megfelelő anyag a vetex, a brokát, az organza, illetve a csipke. A dekoráció mindig pénztárcafüggő is, ezért el lehet mozdulni a színes selyempapír de a selyem irányába is. A papír persze csak garantált jó idő esetén biztonságos. A stég pergolája, fából készült korlátai könnyedén díszíthetők, illetve gyakori, hogy a parton 1-2 sorba székek is kerülnek, így itt a székeknek is megfelelő „csomagolás” kell. Nem szabad elfelejteni, hogy az anyakönyvvezető asztalát is az alapkoncepciónak megfelelően díszítsük! Tűző nap esetén dekoranyagot a felső fagerendákra is applikálhatunk, amivel az egyfajta árnyékolóként is fog funkcionálni. Az est leszálltával led fényekkel, mécsesekkel, úszógyertyákkal világíthatjuk meg a stéget, de a tűzijáték is nagy meglepetés lehet.

Teremdekoráció

A terem kialakításánál elsődleges feladat a berendezés. Az asztalok optimális elrendezése, a közlekedő útvonalak kialakítása. Könnyen megközelíthető legyen a tánctér, a mosdó, elérhető és látható legyen az ifjú pár. Legyen hely a felszolgálóknak és akár egy abroncsruhás menyasszony is könnyen tudjon mozogni az asztalok között.

Az ünnephez a – mindenki által ismert hagyományokhoz hűen – legjobban a fehér szín illik, ami önmagában is nagyon elegáns, de a legjellemzőbb trend, hogy a fehér egy-két kiegészítő színt kap. Könnyed rózsaszínt, sárgát, zöldet, aranyat, ezüstöt, vagy bronzszínt, illetve ezek erősebb vagy pasztellebb árnyalatait. A dekorációt használhatjuk arra is, hogy a kevésbé előnyös részeket takarjuk, például egy oszlop, vezetékek vagy a zenészek és a DJ felszereléseit.

Hangsúlyossá tehetjük az ifjú pár asztalát is, itt érdemes gazdagabb dekorációt használni, illetve a pár mögötti falszakaszt extra díszekkel, girlandokkal, virággömbökkel, installációkkal kiemelni. Textilekkel, dekoranyagokkal, lampionokkal, papírlabdákkal és térbe függesztett díszekkel ez a falfelület nagyon látványos lehet. A székek felöltöztetése is fontos feladat. Ma már bérelhetünk egy-egy alkalomra kész székszoknyákat, amiket már csak a kiegészítő dekorációval kell ellátnunk. Például egy színes masnival. Az asztalon is sokféle dekorelemmel találkozunk. Üveggyöngyök, dekorkavics, különleges szalvéták, ültető kártyák, menükártyák és élő növények, csokrok, illetve mécsestartók, gyertyatartók. Az asztaldekorációnál fontos, hogy a megtervezett dekoráció a terítékhez is passzoljon, a tányérokhoz, poharakhoz, evőeszközökhöz.

További nélkülözhetetlen dekorelemek.

A kevesebb több állítja a mondás, de ez szerintünk pont az esküvői dekorra nem igaz. Egy színes fogadódíszt tehetünk a terem bejárata fölé, vagy kétoldara. Az asztalra tervezett virágokat tehetjük félgömb formában, hengeres, vagy szögletes üvegvázába. Gyakoriak a magas vázák is, illetve a gyümölcsökkel kiegészített virágcsokrok. A virágdekoráció vagy növénydekoráció leveles ágakkal a szék hátsó dísze is lehet.

Gondoljunk arra is, hogy a koktélpultra, vagy szervizasztalra is kerüljön dekoráció, üveggyöngy vagy virágszirom. Legyen kéznél a dobócsokor, és a koszorúslányok sem képzelhetőek el virágok, vagy éppen egy virágos fejdísz nélkül. Aki a tökéletességre törekszik, az még a mosdóba is helyezhet el friss virágot.

Egy biztos, az esküvő megszervezése a dekoratőr, vagy stylist csapatnak sem egyszerű feladat, de ez ma már egy lakberendező számára is lehet kihívás. Erre is lehet találni példát az interneten.

A cikkben közölt képeket a Nádas Pihenőparktól kaptuk. Ha meggyőzték Önt a fotók és szívesen ellátogatna a Nádas Pihenőparkba, hogy egy nagyszerű és valóban emlékezetes esküvőt valósítson meg, akkor keresse őket az alábbi elérhetőségeken.

Forrás: lakberinfo.hu
Korrektúra: www.hirmagazin.eu