Az Év Sportolója Gálán a magyar válogatott csapatkapitányaként ő vette át és köszönte meg társai nevében az Év csapata-díjat, majd őt ünnepelte az Operaház közönsége az év férfi sportolójaként is. A gálára egyetlen napra hazaugró magyar világsztár ebből az alkalomból exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak.

– Oszlasson el, kérem, egy félreértést: sokan feltételezik, hogy csak azért repült haza a díjátadóra, mert a sérülése ezt lehetővé tette. Hogy a még vadabb feltételezéseket most ne is idézzem.
– Nem így van, a részvételem szervezése már jóval a sérülésem előtt elkezdődött, amint hivatalossá vált, hogy szerepel a nevem a jelöltek között. És a klubom minden segítséget megadott ahhoz, hogy a nagyon sűrű januári program ellenére itt lehessek Budapesten a díjátadó gálán. Csak annyi változott az utóbbi napokban, hogy nem kellett rögtön, éjszaka visszaindulnom, hanem a rehabilitációm és az edzések menetrendje lehetővé tette, hogy csak másnap reggel érkezzek vissza Liverpoolba, ahol így hétfőn és kedden is részt tudtam venni a megfelelő kezelésen és edzésen.

– Egyelőre, feltételezem, külön edzett a többiektől.
– Igen, még labda nélkül futottam, de hamarosan már labdával is megpróbálhatom óvatosan az edzéseket, kezdek jobban lenni.

– A legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint a kimaradó Arsenal elleni FA-kupa- és a Fulham elleni Ligakupa-meccs után már elképzelhető a visszatérése. Ami az AFC Bournemouth elleni, január huszonegyedikei bajnokit jelentené.
– Igen, ez elképzelhető, de nem szeretnénk siettetni semmit. Inkább kihagyok még egy mérkőzést, ha ez kell ahhoz, hogy aztán ne sérüljek rá a korábbi húzódásra, és folyamatosan tudjak játszani.

„A válogatottban szerepelni megfizethetetlen élmény” (Fotó: Török Attila)

– Tudta előre, hogy Szalai Ádámtól veheti majd át az Év sportolója-trófeát, tudott arról, hogy találkozni fognak az Operában?
– Nem, egyáltalán nem. A próbán találkoztunk egy pillanatra, csak amíg köszöntünk egymásnak, miután láttam, hogy ő lesz az egyik díjátadó. Akkor bevillant, hogy talán nem véletlenül, és lehet, hogy az Év sportolója- vagy az Év csapata-díjat éppen ő adja majd át.

– Szalai az elődje volt a válogatott csapatkapitányaként, és lecserélésekor a lipcsei német–magyar meccsen emlékezetes, szinte teátrális módon helyezte föl az ön karjára a kapitányi karszalagot, mintegy kihirdetve, hogy kit szeretne az utódjának. Akkor már eldöntött tény volt, hogy ön lesz az?
– Akkor még nem, sőt, a következő meccsen, Olaszország ellen „Szala” ugyanebben a helyzetben Gulácsi Péternek adta át a karszalagot. Mindkettő az ő döntése volt, a csapat és a szövetségi kapitány csak később határozott arról, hogy én leszek az új kapitány.

– Ezt a pillanatot nevezte pályafutása legfontosabb eddigi sikerének, még csak nem is a hazai közönséghez szólva, hanem a Liverpool saját médiájának. És ugyanerről beszélt az Operában is: hogy fontos a német kupagyőzelem és a liverpooli szerződés, de ezeknél is fontosabb és nagyobb siker önnek, amit a 2023-ban veretlen válogatottal elért. Mindezt persze óriási örömmel halljuk Magyarországon, de a mai trend szerint a klubokhoz került a futball súlypontja, a legtöbb trófeára, pénzre, a legnagyobb népszerűségre ott lehet szert tenni.
– Nem minden a pénz. Az a közeg, az a hangulat, ami a válogatottnál átélhető akár Telkiben, az edzőtáborban, az edzéseken, az öltözőben, a meccseken, ez a társaság, ez a szurkolótábor, mindez pénzzel nem helyettesíthető, sőt megfizethetetlen élmény. A Liverpool játékosaként is a világ egyik legnagyszerűbb szurkolótábora előtt futballozhatok, mégis azt mondom, a kettő nem összehasonlítható, mert olyan szurkolói, mint a magyar válogatottnak, nincsenek senkinek! És egy országot képviselni nem hasonlítható semmihez.

– Sokfelől hallom, hogy a csapatkapitányi felelősség mintha kicsit meg is változtatta volna, valahogy megkomolyodott.
– Vagyis azelőtt komolytalan voltam?

– Nem ezt mondtam, de például egyértelmű volt, hogy ön áll ki a csapat nevében is beszélni a díj átvételekor?
– Megkérdeztem Marcótól, hogy szólna-e néhány szót, de azt válaszolta, hogy ez csapatkapitányként az én feladatom, aminek persze szívesen tettem eleget.

1500infograf
Forrás: https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/99/76/7/cikk_2997607/1500infograf.jpg

– Igaz persze, hogy az meg a nem túl komoly Szoboszlai volt, aki viccelődött Csoboth Kevinnel, hogy esetleg mondjon köszönőbeszédet ő
– Igen, ez egy poén volt, hiszen ő nem annyira bátor ilyen téren, és azt hiszem, egy pillanatra meg is lepődött, amikor szóltam, hogy inkább ő beszéljen.

– Nehezen megfogható, hogy mi minden várható el egy csapatkapitánytól. Próbált tanulni Szalai Ádámtól, esetleg Dzsuzsák Balázstól? Vagy akár Virgil van Dijktól?
– Igen, tanulni mindenkitől lehet. Szalával nagyon jó a kapcsolatom, sokat beszélgettünk, nem sokkal azután lett cséká, hogy a csapathoz kerültem, és azt hiszem, nagyon jól megállta a helyét ebben a szerepben. Közel kerültünk egymáshoz, emberként is sokat tanultam tőle. De sokat beszélgettem „Bazsival” is. Neki sokszor jutott nehéz feladat, amikor vereségek, kudarcok után kellett kiállnia és olyanért is vállalni a felelősséget, ami nem feltétlenül az ő hibája. Tisztelem, ha valaki ezt meg tudja tenni. Virgil van Dijk most, ennek az idénynek az elején lett a Liverpool csapatkapitánya, mindenki nagyon bízik benne. Persze hogy mindenkitől érdemes valamit ellesni, még akkor is, ha én saját magam szeretnék lenni ebben a szerepkörben is, a magam útját járni, nem másvalakit utánozni. Felelősséggel jár ez a feladat, már nem csak magamért kell felelősséget vállalnom. Nagyon remélem, hogy sokáig lehetek még veretlen a magyar válogatott kapitányaként.

Fotó: Dömötör Csaba

– Sőt, azt is kijelentette a Puskás Aréna közönsége és ország-világ előtt a Montenegró elleni meccs lefújása után, hogy a veretlen csoportelsőség a selejtező mérkőzéseken csak a kezdet volt, és felejthetetlen Eb-t ígért. Mit értsünk ezen?
– Nyilván nem láthatom előre, miként fogunk szerepelni az Európa-bajnokságon, de azt ígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy valóban felejthetetlen legyen a szurkolóinknak és nekünk is.

– Édesapja egy alkalommal arról beszélt, hogy sokan talán nem is tudják, milyen fontos önnek, hogy örömöt szerezzen a szurkolóknak, főleg a gyerekeknek, akik a példaképüknek tekintik, és az is, hogy jótékonykodjon.
– Igyekszem segíteni, akinek tudok, persze mindenkinek nem tudok, akinek szeretnék. A válogatott meccsek után hat-hét mezt is kiviszek a gyerekeknek, ha csak tehetem.

– A M4 Sportnak a válogatottról készült filmsorozatába is bekerült, hogy milyen nagy becsben tartják a besenyszögi srácok azt a kiállított, bekeretezett mezt, amelyet öntől kaptak egy tavalyi meccs után.
– Elég sokat és hangosan üvöltöztek azon az észtek elleni meccsen, és nekik adtam a mezemet a lefújás után. Nagyon örülök, hogy többeknek is boldogságot tudtam ezzel szerezni, talán az egész falunak.

A csapatkapitányi karszalag után az Év sportolója-díjat is Szalai Ádámtól vette át (FOTÓ: KONCZ MÁRTON)

– Látta egyébként az önről és a csapatról készült filmeket? Volt mostanában jó néhány: a Liverpoolé, az MLSZ-é, az M4 Sporté
– Igen, ezeket mind láttam. Megnéztem a tévében, vagy megkaptam a linket, telefonon vagy tévében, de végül mindegyiket végig tudtam nézni.

– A sportgála előtt az Andrássy úton a mínuszban várakozók száma és lelkesedése is jelezte, milyen elképesztő mértéket öltött a népszerűsége. Mennyire zavarja, hogy sem itthon, sem pedig – feltételezem – Liverpoolban nem tud már hétköznapi életet élni?
– Nem mindig egyszerű, de sajnos azzal együtt kell élnem, hogy nem tudok csak úgy, egyszerűen lesétálni a boltba. Ezért vannak körülöttem olyan kollégák, akik segítenek abban, hogy elkerüljük a nehezen kezelhető helyzeteket.

Szoboszlai Dominik az Év Sportolója Gála alkalmából adott exkluzív interjút a Nemzeti Sport főszerkesztőjének
– Azt is az egyik filmjelenetben láthattuk, amikor az egyik válogatott mérkőzés szünetében mutat valamit a mágnestáblán a többieknek és a szövetségi kapitánynak. Marco Rossinál belefér, hogy elmondja a véleményét a taktikáról?
– Éppen azért nem szeretem, ha felvételek készülnek az öltözőben, mert egy ilyen rövid filmrészletből téves következtetéseket is le lehet vonni. Mindenkinek van annyi szava a válogatott öltözőjében, hogy miután meghallgatta Marcót, elmondja, hogy ő miként látja azt, amiről szó van a játékával, a feladatával kapcsolatban.
– Láttam, hogy a Liverpool hivatalos oldala büszkén megosztotta az Év sportolója-címről szóló posztját, de személyesen is gratuláltak a klubnál, amikor visszatért Budapestről?
– Igen, amikor megérkeztem kedden az edzőközpontba, akkor sokan gratuláltak.
– Mohamed Szalah viszont ezt már nem tehette meg, hiszen elutazott az Afrika-kupára, ami azért is nagyon érdekes, mert sokan nagyon kíváncsiak arra, miként néz majd ki a Liverpool jobb oldala Szalah nélkül, de Szoboszlaival.
– Ha az a kérdés, hogy a szélen fogok-e játszani, az a válaszom, hogy ez sincs kizárva, és ott játszom, ahol szükség van rám. Nem beszéltünk még arról, miként változhat a feladatom Mohamed Szalah távollétében, s egyelőre az a fontos, hogy minél előbb játszhassak.
– Biztosan sok magyar szurkoló látja hasonlóan: nagyon sokszor van az az érzésünk a Liverpool meccseit nézve, hogy Szalah passzolhatna önnek, észrevehetné, hogy üresen áll, ehelyett azonban rendre egyéni akciót választ
– Nem véletlenül tekint rá mindenki a világ egyik legjobb játékosaként. Nagy szükségünk van rá. Ha passz helyett cselez vagy egyedül próbálkozik, azért teszi, hogy gólt szerezzen, és láthatjuk, hogy rendre be is rúgja a helyzeteit. A profi futballban ez mindennél fontosabb. Haalanddal együtt ők a Premier League legeredményesebb játékosai ebben a pillanatban is tizennégy góllal.
– Ha már Haaland… Régi salzburgi barátja és csapattársa is készül a napokban egy díjátadó gálára, Londonba a világ legjobb játékosának járó díjra jelölt Kylian Mbappéval és Lionel Messivel együtt. Ki fog nyerni?
– Nagyon remélem, hogy ő, akit személyesen is jól ismerek a jelöltek közül, tartjuk is a kapcsolatot, néhány napja beszélgettünk legutóbb, és nagyon örülök a sikereinek, szurkolok neki.

„Jó kapcsolatban vagyunk, Mohamed Szalah szerény ember, de persze tudja, hogy mit ért el a futballban, hol a helye” (Fotó: Instagram)
 
– Visszatérve Szalahra. Az önzőnek tetsző játékstílusa jól láthatóan nem befolyásolja a kiegyensúlyozott kapcsolatát a társakkal, például önnel, akivel egy közös sakkozós képük járta be a minap az internetet.
– Jó kapcsolatban vagyunk, Mohamed Szalah szerény ember, de persze tudja, hogy mit ért el a futballban, hol a helye. Ennek ellenére a fiatalokkal vagy az újoncokkal is ugyanúgy viselkedik és foglalkozik, mint bárki mással a csapaton belül.
– A legfrissebb adatok, rangsorok alapján ugyanakkor ma már ön a klub legértékesebb játékosa 75 millió eurós becsült értékkel. Mit szól hozzá?
– Nagyon örülök neki, és remélem, hogy lesz ez még több is…

Forrás
HIRMAGAZIN.EU

ElőzőÉg és föld a különbség a húszi és a szomáliai halászokból átvedlett kalózok között
KövetkezőÍgy lehet 60 milliós lakást venni önerő nélkül – írja az economix
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza