A 76 éves Rózsa a csodával határos módon élte túl a balesetet…

A 76 éves Rózsa az udvarán található ásott kútból akart vödörrel vizet húzni magának Rábapatyon, ám valószínűleg egy szerencsétlen mozdulat miatt megtántorodott, és belezuhant a majdnem tízméteres, vízzel teli lyukba. Rózsika esés közben belekapaszkodott a vödör felhúzóláncába, azon függeszkedve kiabált segítségért.

Nagyjából húsz percen keresztül lógott a víz fölött, mire a felmentősereg megérkezett.

„A hölgy a felhúzóláncba kapaszkodott, úgy várta a kútban a kollégákat – mondta Egyed László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. „A helyszínre érkező sárvári hivatásos tűzoltók egy létrán ereszkedtek le az asszonyért. Szerencsére a kút átmérője elég széles volt, így ugyanazon a létrán a felszínre is tudták juttatni a bajba került idős embert. Miután a felszínre emelték, átadták őt a mentőknek” – tette hozzá a szóvivő.

Rózsának elképesztő szeren­cséje volt, és nem kis teljesítményre volt szüksége, hogy megtartsa magát a láncon.

Azt mindig is tudtuk, hogy Rózsika a korához képest jó fizikai állapotban van” – kezdte az egyik helybéli. „Erős termetű asszony, sosem volt az a teremtés, aki megfutamodna az élet nehézségei elől. Akkor azonban mi is nagyon megijedtünk, amikor meghallottuk, mi történt: azért akármilyen jól tartja magát, maholnap mégiscsak nyolcvanéves lesz.”

Szinte hihetetlen, hogy nem esett pánikba és nem vesztette el a lélekjelenlétét, hanem tartotta magát a láncon. Mindig is tiszteltük a kitartását, de ezután csak még jobban fogjuk

– mondta a asszony egyik ismerőse a Blikk-nek.

Ripost