Az egri vár Eger nagy történelmi múltú vára. A hozzá fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregét.
A vár története
Eger történelmi múltú városát a hasonló nevű patak két oldalán találhatjuk a Bükk déli lábainál. Szent István király itt alapította meg az első püspökségek egyikét, az Egri főegyházmegyét, melynek területe egészen a Kárpátok gerincéig húzódott. Az 1970-es, majd az 1990-es évek ásatásai tárták fel a 11. századi, román stílusú rotunda maradványait (makettje a vártörténeti kiállításon látható). Falait sárba rakott kőből építették. A templom keleti végét kis, patkó alakú szentély zárta le. A csaknem pontosan a körépítmény közepén talált, kőből épített, kőfejtámaszos sírhelyen feltehetően az első püspökök egyikét temették el. A körtemplom melletti temető sírjaiból előkerült gazdag leletanyagból (zománcberakásos függők stb.) nyugati hittérítők letelepedésére következtetnek. A rotundához nyugat felől egy hosszú építmény csatlakozott: vélhetőleg ez volt az első püspöki palota.
Az Árpád-kor elején az egri püspök menedékvára a felsőtárkányi Várhegy hatalmas erődítménye volt, de ezt a tatárok lerombolták. Az egri Várhegyen a 13. században csak kisebb erősség volt, a magas kőfalakat az országos újjáépítés részeként, az egri püspök parancsára emelték. A Szent János evangélista tiszteletére szentelt, háromhajós, román stílusú székesegyházat föltehetően Szent László király idején, a 11. század végén emelték. A székesegyházról a 14. századi krónikákban a várat is Szent János evangélista várának nevezték.
A kőfalak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt. A tüzérség megjelenésével a klasszikus lovagvár jellegű (magas, vékony falakkal épített) egri erődítés több szempontból is kritikusan elavult. A fő probléma az volt, hogy a Várhegy melletti, annál magasabb Almagyar dombról át lehetett lőni a falak fölött. Ezért (először a Felvidéket uraló cseh husziták elleni védekezésül) a domb jelentős részét elkerítették.
A hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszer fontos tagjának számító várat a 16. század első felében külső és belső részre osztották, a védműveket Alessandro Vedani tervei alapján korszerűsítették. Eger élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát. A hadjáratot Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők visszaverték próbálkozásaikat.
Mire az ostromlók elvonultak a vár alól, a falak többsége súlyosan károsodott. Az évtizedekig tartó újjáépítés közben (Ottavio Baldigara Bornemissza Gergely és Christoporus Stella tervei alapján) jelentősen korszerűsítették is a védműveket, a helyőrség létszámát hétezer főre emelték. Intézményesítették a várban működő lőpormalom alapanyag-ellátását (az évi 500 tallér értékű salétromot évi adójának fejében Debrecen szállította). Német (osztrák) tüzéreket alkalmaztak (békeidőben 8–10 tűzmestert fejenként 2-3 segéddel).[3] Mindezek dacára 1596-ban a több nemzetiségű helyőrség rövid viadal után III. Mehmed szultán kezére adta a várat.
A hódoltság 91 esztendeje alatt a törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert. A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a kuruc szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet.
A régi dicsőség színtere ezután lassan hanyatlásnak indult, köveit szekérszámra hordták el a városba építkezésekhez. A régészeti kutatómunka és helyreállítás csak 1862-ben kezdődött el. A feltárást, illetve helyállítást először
Ipolyi Arnold, majd
Pataki Vidor,
Csemegi József,
Pálosi Ervin,
Kozák Károly,
Sedlmayr János,
Détshy Mihály
vezette.
Látnivalók
A nagy alapterületű, szabálytalan alaprajzú erődítés körítőfalai és bástyái többé-kevésbé csonkán máig fennmaradtak. Főbejárata délkeletre, a Dobó tér felé nyílik, ahonnan a rekonstruált déli külső várfal és a belső várfal között vezet. A belső vár falát a falnak belülről támaszkodó Varkoch-bástyán (Varkocs-bástya; Alessandro Vedani tervei alapján építették 1542-ben) keresztül lépi át.
A Varkoch-bástyától keletre a belső vár déli falát két szinten lőrések törik át. A falszakaszt a Hippolyt-kapu tornya (épült 1498–1520 között) zárja le. A dongával fedett kapualjban ülőfülkéket alakítottak ki Ippolito d’Este püspök festett címerével.
Keleten a Gergely-bástya (épült 1553–1555 között, építész: Bornemissza Gergely) udvarát korábbi, 14. századi várfalszakasz osztja két részre. A vár DK-i szegletében boltozott ágyútermű fülesbástya áll.
A keleti várfalat (kortinafal, épült 1542-ben) Ottavio Baldigara) tervezte. A fal déli szakaszán nyílik a rekonstruált Setét-kapu (a kapualj belső oldalán klasszicista kapuzattal 1830-ból), ahonnan a kétszintes caserna-termekbe juthatunk el (16. század végén épült, ugyancsak Ottavio Baldigara tervei alapján). A keleti várfal északon a Sándor-bástyához csatlakozik (épült 1542–1548 között, építész: Alessandro Vedani), és az ÉK-i Zárkándy-bástyában (füles bástya, 1556) végződik.
Az északi külső várfal és falszoros (1552 előtt, Alessandro Vedani tervei alapján) nyugati végén áll a Tömlöc-bástya (középkori eredetű; a 16. században Alessandro Vedani és Ottavio Baldigara tervei alapján átalakították), ennek északnyugati oldalán pedig a Földbástya (füles bástya, 1570–1576 között, Ottavio Baldigara tervei alapján, Jacopo Falubrese vezetésével).
A 19–20. században restaurált nyugati várfal délen a Dobó-bástyától indul, majd délkeletnek fordul (ezt a falszakaszt és a Dobó-bástyát is 1976-ban rekonstruálták). A falakon belül
a Varkoch-bástyától nyugatra és
a DK-i szegletben
egy-egy ágyúdomb emelkedik (17. századi oszmán-török, illetve rekonstruált).
A püspöki palota északi fala a belső vár északi falának támaszkodik (utóbbit a 14–18. században többször erősítették). A várfalon a palotától keletre kapu nyílik (ezt egy korábbi kapu helyén építették 1930 körül). Tovább keletre a belső várfalnak támaszkodó torony áll (ennek alsó része 15. századi, a felső részt 1930 körül rekonstruálták Lux Kálmán tervei alapján).
Épületek
A gótikus püspöki palota 2011-ben
A gótikus Szent István-kápolna (Sedlmayr János rekonstrukciója)
Az egyemeletes, régi püspöki palota a belső vár északnyugati szakaszán áll (keleti szakasza elpusztult), földszintje: gótikus a 15–16. századból; emelete 18. századi, gótikus és reneszánsz részletekkel. Eredetijét 1470 körül építette Beckensloer János püspök. Keresztboltozattal fedett, árkádos folyosója részben eredeti; a belső falán gótikus ablak- és ajtónyílások láthatók. Az egyik földszinti teremben állították ki Dobó István vörös márvány sírkövét, amit egri hősök szimbolikus szobrai vesznek körül. Egy falitáblán a név szerint ismert 1552-es várvédőket sorolják fel. Két korábbi teremben időszakos kiállításokat rendeznek be. Az emeleten az egri vár történetét bemutató kiállítás tekinthető meg.
A nyugati várfalnak támaszkodott északon a szabolcsi főesperes gótikus stílusú háza, délen pedig két további épület. A püspöki palotával átellenben három, 1870 után épült, egykori kaszárnyaépület áll, közülük a keletiben működik az Egri Képtár.
a keleti várfal középső szakaszához közel állnak az egykori, háromhajós román–gótikus stílusú székesegyház falmaradványai. A legmagasabb pillércsonkra 1835-ben Szent István szobrát állították (Marco Casagrande munkája). A templom déli
oldalán kápolnasor és korai rotunda alapfalai, tőle délnyugatra a provizori palota csekély maradványai láthatók.
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu