Home Tartalom Várak Edelényi földvár

Edelényi földvár

0

A Bódva folyó völgyében, napjainkban már Edelény városával összeépülve húzódnak meg a középkor során külön településnek számító Borsod község szerény házai. Közülük az egyiket tájháznak rendezte be a hálás utókor. E mögött magasodik a magyarság egyik legrégebbi történelmi emlékhelye, a borsodi földvár.
A sáncátvágások alapján a X. és XI. században épült Borsod névadó vára. 1999-ben rekonstruálták a föld-fa szerkezetű sánc egy részletét, azon egy kilátót ácsoltak, és fölfalazták az esperesi templom alapjait.
A földvár maradványa a Bódva bal partján, lapos szikladombon helyezkedik el, 15 méterrel magasodik a folyó fölé. A domb mintegy 200×100 méteres platóját vették körbe egykor a vár sáncai. A földváron 1987-től végeztek régészeti feltárást. A sáncátvágáskor sok gerendamaradvány került elő, ugyanakkor a munka két építési periódust igazolt, mindkétszer egy korábbi település romjaira építettek. 2000-ben földmunkákkal rendezték a várbelsőt, melyben történelmi emlékpark kap helyet.
Szabadon látogatható.
Az 1960-as évek régészeti ásatása napvilágra hozta a Szent István király parancsára létesített ispánsági központ felépítését, amely szerint a fatörzsekből rekeszes szerkezetű falak hézagait földdel töltötték meg az egykori építői.

Borsod várának ispánja parancsolt a vármegye népének, hatalmi befolyását csak a XIII. század második felére vesztette el, amikor földjei magánbirtokosok kezére kerültek.

A kutatók feltárták a várudvaron emelkedett plébániatemplom alapjait néhány lakóház szomszédságában. A földvárról már a titokzatos Anonymus történetíró is megemlékezett, miszerint a honfoglaló Árpád vezér Böngér fia Borsot küldte el jelentős sereggel, hogy itt, az ország határán határerődítményt emeljenek. A legenda szerint róla kapta nevét Borsod vára.

Cím: EdelényEdelény, Borsodi út
Tel: (+36) 48 425-472
E-mail: edeleny@tourinform.hu
Web: www.edeleny.hu

NO COMMENTS

Exit mobile version
Megszakítás