Emlékszel még az egykori ellenőrződre. Komoly horderejű dolgok őrzője volt az a kis füzet. Ami oda egyszer bekerült, azt hibajavító ki nem törölhette. 

Sokszor értünk úgy haza az iskolából, hogy alig vártuk, hogy megmutassuk a szüleinknek vagy éppen próbáltuk minél eldugottabb helyre tenni vagy azt füllenteni, hogy az iskolában maradt, csak sose derüljön ki, hogy mi került bele.

Nem csak jegyeket tartalmazott ám ez a puha borítású, összetűzött pár lapocska.

Ha még rémlik, a végén volt egy vonalazott rész, ahová a jegyzetek, beírások kerültek. Itt volt helye az orvosi igazolásnak, ha valaki nem jelent meg az iskolában betegség miatt, ide írt be a szülő, ha közölni akart a gyermekével kapcsolatban valamit az osztályfőnökkel.

Természetesen ide kerültek azok is, amiket a tanár akart megosztani a szülőkkel és ez ugye nem csak a gyermek egekig magasztalás volt, sőt legtöbbször éppen az ellenkezője.

Ha a gyerek rossz fát tett a tűzre, a tanár máris kérte az ellenőrzőt a következő megjegyzés kísértében: “Beírást kapsz!”

Micsoda kemény, szívszorító mondat. Viszont vannak olyan példák, amelyek láttán nem tudjuk megőrizni a komolyságunkat, csak fogjuk a hasunkat és nevetünk. A szülők is ezt tehették a következő esetekben, miközben reagáltak a beíró tanárnak.

Tanár: Kedves Szülő, tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször is kézzel evett evőeszköz helyett.

Szülő: Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is.

 

Tanár: A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal.

Szülő: Tanárnő, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!

 

Tanár: Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet.

Szülő: Kivégzéséről gondoskodom.

 

Tanár: Katika nem tud olvasni!

Szülő: Ha tudna, nem járatnám iskolába.

 

Tanár: T. Szülő! Leánya irodalomórán vihogott.

Szülő: Megdorgáltam. Akkor is vihogott.

 

Tanár: T. Szülő, fia órán neveletlenül beszélt. Figyelmeztetem.”

Szülő: Engem?

 

Tanár: Fia az órán állandóan beszél!

Szülő: Szerintem az anyjától tanulta. Mindkettőnek ellátom baját

 

Tanár: Értesítem a T. Szülőket, hogy fiúk történelemkönyve lapokból áll.

Szülő: Ellenőriztük, valóban.

 

Tanár: A gyerek ellenőrző könyve negyedik éve nincs aláírva. Kedves Szülő, nem tud írni?”

Szülő: Nem, de hát nem emlékszik rám, tanár úr? Az ön tanítványa voltam!”

 

Tanár: Figyelmeztetés után is rágja a földgömböt a gyerek. Újból figyelmeztetem.

Szülő: Amennyiben a földgömbre még szüksége van, próbálkozzanak süteménnyel!

 

Tanár: Osztályfőnöki intőt adok, mert az osztályfőnöki dicséretet második alkalommal sem íratta alá.”

Szülő: Ezt most nem írom alá és a következőt sem. Lehet újra dicsérni.”

 

Tanár: Jelentés alatt – fiú létére- tehénbőgést hallatott. Rovót kap.”

Szülő: A gyerek nemi érése még nem fejeződött be.”

 

Tanár: A fia a házi feladatát rendszeresen a társairól másolja át! Mi lesz így belőle?

Szülő:  A házi feladatot én is mindig másoltam. Ma vezérigazgató vagyok.

 

Tanár: Gyermeke a szexuális felvilágosítás alatt képregényt olvasott.

Szülő:  Akár az anyja.

 

Tanár: Gyermeke a tanóra alatt, a padokon lévő kiflimorzsákat eszegette.

Szülő: Tisztelt tanár úr, gyermekem este vacsora után a konyhaasztalon lévő kenyérmorzsákat a kezével szedegette fel, és jóízűen elfogyasztotta.

Tanár: Ezt miért írta be?

Szülő válasz: Ugyanazért, amiért maga.

Forrás: tudasfaja.com