Az érdi szolgálatparancsnok hozta az információt, ami alapján bűnügyes kollégái őrizetbe vettek egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit.

Az Érdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán teljesít szolgálatot az a törzszászlós, aki társadalmi kapcsolatai révén tudta meg és hozta kollégái tudomására 2020. május 9-én, hogy egy érdi házban kábítószert tartanak és azt értékesítik.

A nyomozók 2020. május 13-án reggel kábítószer-kereső kutya részvételével kutatást tartottak a házban, ahol nagyobb mennyiségben alufóliába és önzáró tasakokba csomagolt kábítószergyanús anyagmaradványt, növényi anyagmaradványt, digitális mérleget, piacra szánt kábítószertartalmú és üres önzáró tasakokat és közel kétmillió forintot foglaltak le. A vizsgált anyagmaradvány az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint amfetamin.

A rendőrök figyelmét nem kerülte el két darab 5000 forintos bankjegy sem, melyek az eredeti címlettől eltértek, azokat szakértői vizsgálatra elkülönítették.

Az egyenruhások az 58 éves F. Istvánt kábítószer-kereskedelem vétségének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, részletes beismerő vallomást tett. Vele szemben – az azóta elrendelt letartóztatása mellett – a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság folytatja le.

police, Hirmagazin.eu