10.6 C
Budapest
2023. március. 22. szerda

Döbbenetes: forradalmi magyar találmány, ami leállítja az epilepsziás rohamot

Dátum:

Megosztás:

Szeged — Forradalmian új találmányt fejlesztettek ki szegedi tudósok: az agyi defibrillátor képes leállítani az epilepsziás rohamot a beteg páciensekben.

A gyógyszeres és műtéti kezeléseket lehetne kiváltani az új eszközzel

– A gyógyszeres kezelés egyik hátránya, hogy nem célzottan, hanem hosszú időn keresztül hat, akkor is, amikor a betegnek nincs szüksége rá. A másik pedig az, hogy a betegek 30 százalékánál nem tudnak tünetmentességet elérni, még a legmodernebb szerekkel sem. Eddig nem volt olyan elektromos eszközünk, amivel a megfelelő mennyiségű dózist fájdalommentesen az agyba juttathattuk volna – fejtegette dr. Berényi Antal agykutató, a defibrillátor ötletgazdája és a kutatások vezetője.

Dr. Berényi Antal, a kutatás vezetője először saját magán tesztelte az agy mélyrétegeire ható különleges készüléket

– Ötévnyi munka után készült el az eszköz, ami egészen a mélyagyi rétegekig eljuthat. Állatokon és civil önkénteseken már teszteltük is, és biztonságosnak bizonyult. Természetesen én voltam az első, akin kipróbáltuk, és nagyon érdekes tapasztalás volt – mondta.

A kutatók reményei szerint a találmány nemcsak az epilepsziásoknak tehet jó szolgálatot, hanem a depressziós és szorongásos betegségeket is lehet vele kezelni.

– Két irányba tervezünk tovább haladni: egyrészt ezt a mostani, fél szekrény nagyságú szerkezetet le szeretnénk miniatürizálni akkorára, hogy be lehessen ültetni a fejbőr alá, másrészt szeretnénk kifejleszteni mindennek a hordozható változatát – fejtegette az agykutató. – Az epilep­sziás betegeknek állandóan szükségük van a defibrillátorra, mert sose lehet tudni, mikor jön a roham, a depresszió­sok viszont egy másik, hordozható változatot használhatnák.

S hogy mit szólnak mindehhez az érintettek? Természetesen nagyon örülnek. – Minden olyan újítás öröm nekünk, ami bármennyit is javít az epilepsziások életminőségén – jelentette ki Mészáros László, a Magyar Epilepsziával Élők Alapítványának vezetője, aki maga is epilepsziában szenved. – A műtéttől sokan tartanak, és csak negyvenszázalékos az országos kihasználtság, régóta vártunk már egy megfelelő alternatívára.

Mészáros László örül a gyógymódnak /Fotó: Facebook

Negyvenmillió érintett

Az epilepszia igen gyakori betegség, a világon negyvenmillió ember él vele. A betegek agyának bizonyos területein fokozott elektromos aktivitás jön létre, ami az egész testet érintő görcsrohamokat okozhat.

Forrás: blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Mi is az a digitális lábnyom, és mire használjuk, használják?

A digitális lábnyom szűkebb és tágabb értelmezése - a forrása szerint A digitális lábnyom fogalma azokra a jelekre, nyomokra vonatkozik, amelyek...

Költő, programozó, randiguru, szakács és sok minden más, egyben: Vajon letaszíthatja trónjáról a Google-t a ChatGPT, azaz a mesterséges intelligencia?

Ha információra van szükségünk, a Google-t hívjuk segítségül. A ChatGPT azonban válaszokkal szolgál, nem csak adatokkal, mégpedig emberi...

Mesterséges intelligencia, kontra a Google! Ki áll nyerésre?

A Google lemaradni látszik a redmondi vállalat mögött, a mesterséges intelligencia korát a Microsoft nyerheti meg. Húsz év...

Mesterséges intelligencia: Így lesz pénz a ChatGPT-ből, és amit az elterjedéséről tudni érdemes..

A csetrobot működtetése egyáltalán nem olcsó, valamiből fizetni kell a számlákat. Vállalatok számára teszi elérhetővé közkedvelt csetrobotját, a ChatGPT-t...