Home Életmód Életmód hírek Döbbenetes dolgot állít az édesanya: „Halálra éheztették az otthonban a kislányomat” –...

Döbbenetes dolgot állít az édesanya: „Halálra éheztették az otthonban a kislányomat” – Angéla elkeseredetten küzd az igazságáért

Budapest — Nincs annál nagyobb fájdalom, mint amikor egy szülőnek kell eltemetnie a gyermekét.

Angéla beteg volt, amikor lánya meghalt. Az utolsó kép gyermekéről elborzasztotta, így tudni akarja, mi történt / Fotó: Varga Imre

Ha pedig még azt is tudja, hogy a halála előtt szenvednie kellett a szeme fényének, azt talán ki sem lehet bírni ép ésszel. Lakatos Angéla úgy gondolja, 18 éves lányával pontosan ez történt, szerinte ugyanis ezt igazolják a róla készült képek is, amelyeket kegyeleti okokból nem közlünk.

A fotókon Zanaida (†18) minden csontja kilátszik, szinte átszúrják a bőrét: pontosan így nézhet ki az, aki hosszú hetekig nem kapott enni. Angéla másfél éve küzd ügyvédje segítségével, hogy kiderítse, mi történt a gyermekével. Az ötgyermekes édesanya azonban elhatározta, a végsőkig harcol majd az igazságért.

Zanaida 18 éves korában halt meg. Az édesanyja szerint az otthonban halálra éheztették a gyermekét / Fotó: Varga Imre

– Zanikám oxigénhiánnyal született, már a kórházban megmondták, hogy soha nem beszél és jár majd. Rajta kívül még öt gyerekem van, de mindent meg akartam tenni, hogy a lehetőségekhez képest ő is teljes életet éljen. Végül a családsegítő azt mondta, hogy Zaninak és nekünk is az a legjobb, ha beadjuk egy olyan intézetbe, ahol szakszerűen tudnak foglalkozni vele. Be kellett látnom, hogy igaza van – idézte fel a kezdeteket Lakatos Angéla.

Az édesanya elmondásából kiderül, hogy eleinte nem is volt semmi gond, a gyerek szépen fejlődött. Angéla rendszeresen látogatta, aztán minden megváltozott.

– Rosszindulatú tüdődaganatot diagnosztizáltak nálam. Kórházba kerültem, így nem tudtam látogatni a lányomat. Hatalmas küzdelmek árán legyőztem a kórt, amikor értesítettek, hogy a gyerekem egy kórházban három héttel azelőtt meghalt. Ott semmit nem mondtak, ahogy az intézetben sem, mondván, a gyerek ideiglenes gyámja tud mindent. Csakhogy semmit sem tudott. Amikor a temetést intéztem, mindenki figyelmeztetett, hogy nem nézhetem meg a kislányomat. Nem akartam ezt elfogadni, ezért csak megnéztem, és akkor minden világos lett. Majd belehaltam, de elkészítettem a fotókat, mert akkor már tudtam, csak az történhetett, hogy halálra éheztették az otthonban a kislányomat – sírta el magát az anya, akinek szavait az igazságügyi orvos szakértő szóban alátámasztotta.

Angéla nem érti, hogy volt szíve ennyi embernek végignézni a lánya lassú haláltusáját, miközben szondával nyugodtan etethették volna.

Dr. Nikula János az anya ügyvédje. Szakértővel konzultál, majd feljelentést tesz / Fotó: Varga Imre

Orvos szakértő vizsgálja

– Az általunk felkeresett orvos szakértő mindössze a kórházi zárójelentésből, a boncolási jegyzőkönyvből és a fényképekből tud dolgozni. Abban az esetben, ha ő arra a megállapításra jut, hogy a lány halála az alultápláltsággal ok-okozati összefüggésben következett be, akkor haladéktalanul különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt feljelentést teszek – közölte dr. Nikula János, Angéla ügyvédje.

blikk / Hirmagazin.eu

ElőzőPénzhez juthatnak a bajba került borászatok
KövetkezőVajdasági ételek, amiket mindenkinek meg kell kóstolnia!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás