Peter Graham, a 31 éves apuka és lánya egyik nap úgy döntöttek, hogy délután a liverpooli KFC-ben esznek.

Az apa azonban az állítja, hogy a közös program gyorsan rémálommá vált, amikor olyan dolgot talált a lánya menüjében, aminek nem kellett volna ott lennie. Még a sírást is elkezdte.

Peter azt állítja, hogy a lánya, Eva menüjében, ami popcorn csirke volt hasábburgonyával,

fehér tablettákat fedezett fel.

Azonnal elvette tőle az ételt, majd benyúlt a szájába, hogy ellenőrizze, nem kapott-e be véletlenül egy szemet.

A menüt visszavitte a pulthoz, és magyarázatot követelt a személyzettől. Ám a pult mögött álló ember viselkedését az undorító szóval jellemezte. Végül a munkatársak elkezdték összezúzni előtte a tablettákat, és azt állították, hogy édesítőszer.

Ha bármelyik szülő tablettákat látna a gyermeke ételében, azonnal ugrana. Én is könnyekben törtem ki

– mondta Peter.

Később, még aznap este, Peter telefonhívást kapott a vezetőtől, aki bocsánatot kért, és közölte, hogy vizsgálatot tartanak. Az apa megmondta neki, hogy a gyorséttermet be kell zárni néhány napra, és mindent ellenőrizni.

origo