A legendás műsorvezető rendkívül nehezen éli meg, hogy a koronavírus-járvány miatt immár negyedik hónapja él karanténban. Dévényi nem akart szépíteni, a Ripostnak elárulta, hogy lelkileg a padlóra került.

Dévényi Tibor egyik szeme sír, a másik nevet amióta immár negyedik hónapja önkéntes karanténból készíti műsorát a Retro Rádión.

 

Fotó: Szabolcs László / Ripost

 

Bár ennek vannak előnyei, hiszen közvetlenül nem érinti a fertőzésveszély, a Három kívánság atyja mégis szomorú és levert. Nem tagadja, nagyon hiányzik neki a közönség, hiszen az elmúlt időszakban nyolc fesztivált kellett lemondania, és bár mindent megtesz, hogy elfoglalja magát, lelkileg nehéz időszakon megy keresztül.

„Megmondom őszintén, hogy a depresszió elérte a mélypontját, és szerintem nem csak nekem! A sors kezében vagyunk, ami lesz, azt el kell fogadnunk. Én meg voltam arról győződve, hogy ennek a nyár közepén vége lesz, de túl optimista voltam. Hiába mondják, hogy az előadók koncentráljanak a mára, az épp előttük álló feladatra, ez nagyon nehéz” – kezdte sóhajtva a Ripost-nak a közkedvelt lemezlovas, hozzátéve, Dj-ként neki még nehezebb a helyzete, hiszen semmi értelme úgy pörgetnie a korongot, hogy a közönség közben egy helyben ül.

Dévényi eddig olvasással, tévézéssel vagy éppen rendrakással ütötte el az időt, de már ezekbe is belefáradt.

„A lakásban már olyan tisztaság és rend van, mint egy múzeumban, a tévében a filmeket kívülről tudom, az olvasástól meg már a szemem fájt, most már, igazság szerint, nem kapcsol ki” – ismerte el a Retro Rádió műsorvezetője.

Még szerencse, hogy ilyen gyönyörű őszi idő van, így Dévényi ki tud ülni egy kicsit a teraszra, de az sem az igazi úgy, hogy nincs társaság, csak egyedül szemlélődik.

„Mindenki azt mondta nekem, hogy tegyük át későbbre a baráti összejöveteleket. Nem akarok túl pesszimista lenni, de már 74 éves vagyok. Ennyi idősen kimondani azt, hogy ”majd egyszer„ az nagyon nehéz” – vallotta be kicsit szomorkásan.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu